Társoldalunk:

Visszavonul a nagyközépsúly klasszisa

2015.07.14. 11:05

Visszavonul a profi boksztól a korábbi többszörös nagyközépsúlyú világbajnok Carl Froch.

"Semmit nem kell már bizonyítanom, az eredményeim önmagukért beszélnek" - mondta kedden a 38 éves brit ökölvívó. Froch pályafutása során a Boksz Világtanács (WBC), a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) vb-övét is megszerezte, s 35 profi meccsén mindössze kétszer veszített.

Az amatőrök között 2001-ben világbajnoki bronzérmes sportoló súlycsoportja valamennyi kiemelkedő alakjával összecsapott, és csupán Mikkel Kessler és Andre Ward tudta legyőzni, ugyanakkor előbbinek sikerült visszavágnia. Froch utolsó meccsét tavaly májusban honfitársa, George Groves ellen vívta, s ugyan még szeretett volna kötelek közé lépni Julio Chavez ellen, a mérkőzést végül nem sikerült megszervezni.