Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel nem tudta megvédeni a címét, a német Marco Koch és az amerikai Kevin Cordes is megelőzte a férfiak 200 méteres mellúszó versenyének fináléjában a kazanyi világbajnokságon. Olimpiai bajnok klasszisunk nem a harmadik helly miatt csalódott, hanem azért, mert nem tudta megúszni egyéni legjobbját, és nem tudott saját elvárásainak megfelelni. 

"Nagyon erős volt a kezdés, de talán az egész első 100 méter, önmagamnak kicsit túl erős is, és ez a végén, az utolsó ötvenen bizony visszaütött. Az ellenfelek nagyon erősek voltak, ennyi volt ma bennem" - mondta az Origo kazanyi tudósítójának Gyurta.

Csalódott?

Ha azt nézzük, hogy 2008 óta senki soha sehol nem tudott legyőzni, és most is harmadik lettem, akkor nem, de tudom, én ennél többre vagyok képes. Mindent elárul, hogy ha csak a saját egyéni legjobbomat megúszom, vagy ahhoz közeli eredményt érek el, akkor negyedszer is világbajnok vagyok.

Tényleg nem volt több ebben a döntőben?

Ma ez volt a maximum, ennyi volt ma bennem. Úgy érzem, hogy egy évvel az olimpia előtt most nagyon jókor jött ez a harmadik hely.

Mennyire rossz érzés elveszíteni a világbajnoki elsőséget?

Én úgy fogalmaznék, hogy nem veszítettem el a vb-címet, hanem inkább nem tudtam újra elhódítani.

Gyurta Dániel a végén nem tudott robbantani Forrás: MTI/Kovács Anikó



Mi lesz most a teendő?

Ki kell elemezni a történteket, és vissza kell térni az edzésekhez mielőbb. Az tréningek alapján úgy éreztem, hogy bennem vagy egy 2:07-es idő.

Miért nem jött ez most ki?

Nem tudom, ennek okát majd meg kell fejtenünk az edzőimmel. Bosszantó, hogy a felkészülés során sokkal keményebben edzettem, mint korábban valaha, mégis elmaradt a siker.

Majdnem egy másodperccel úszott rosszabbat, mint Londonban.

Igen, ez bánt engem is. Meg kell nézni: vagy a formába hozással, vagy talán az edzésekkel volt a probléma.

Lekerült most a teher egy picit a válláról?

Eddig sem vettem fel igazán a terhet. A nyomás - ahogy mondani szokták - egyértelműen pozitív motiváció volt számomra. Meg akartam úszni a legjobbomat, ez volt a cél, sajnos most nem sikerült. Ugyanakkor világbajnoki harmadik helyezett vagyok, és van még egy évem az ötkarikás játékokig, szóval bízom benne, hogy visszatérek a csúcsra!

A kazanyi vb kulisszatitkairól itt olvashat.