Csay túl korán szökött el, Kövér nagyot hajrázott az aranyért

Kövér Márton, miután megnyerte a kenu egyesek versenyét a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon, 2015. szeptember 12-én.
Győr, 2015. szeptember 12. Kövér Márton, miután megnyerte a kenu egyesek versenyét a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon, 2015. szeptember 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kenus Kövér Márton arany-, a címvédőként indult kajakos Csay Renáta pedig ezüstérmet szerzett egyesben a győri maratoni kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.

Az egyformán 26,1 kilométeres távú két versenyszám mezőnyét öt perc különbséggel rajtoltatták el az Aranyparton, előbb a női kajakosokat, majd a férfi kenusokat.

A nőknél a 15-szörös világbajnok Csay Renáta - aki győriként duplán is hazai környezetben küzdött - címvédőként szállt vízre, s mindjárt a rajt után az élre tört, igaz, többen is vele tartottak. Az első nagy kör után kissé szétrázódott az élboly, majd következett az első futószakasz, amely Csay számára egy bosszantó kényszerpihenővel járt, ugyanis az egyik fordulónál rosszul vett egy bóját, így 15 másodperces büntetést kapott.

Csay elfáradt a végére

A kényszerű várakozást követően ugyanakkor a 38 éves magyar óriási iramra kapcsolt, s hamarosan utolérte riválisait, a szerb színekben versenyző Bedőcs Krisztinát, az ír Jennifer Egant és a cseh Anna Koziskovát. A második futásra ő szállt ki elsőként, és mivel ezúttal már nem kellett megállnia, a vízre is ő dobta le először a hajóját.

A folytatásban Csay sokáig magányosan haladt az élen, az ötödik, utolsó előtti futáshoz közeledve azonban cseh riválisa felzárkózott hozzá, olyannyira, hogy a parton át is vette tőle a vezetést. A tavaly bronzérmes Koziskova frissebbnek tűnt a klasszis magyarnál, ezt bizonyította is azzal, hogy könnyedén ellépett Csay Renátától, s a hajrához közeledve jelentős előnyre tett szert. A befutóig aztán már nem változott a sorrend, így cseh aranyérem született, a szurkolók által ünnepelt Csaynak pedig ezúttal meg kellett elégednie az ezüsttel.

"Örülök ennek a második helynek, mert a futam közben volt olyan pont, amikor azt éreztem: nem tudom befejezni a versenyt - árulta el a szakág élő legendájának számító Csay Renáta. - Talán abban hibáztam, hogy túl korán szöktem el a mezőnytől, lehet, hogy várnom kellett volna valakire, és együtt haladni, nem tudom. A végére így nagyon elfáradtam."

A szám másik magyarja, Kiszli Vanda, aki pénteken a 23 éven aluliak között megvédte címét, ezúttal hatodik lett a 21 induló között.

Kövér a vízbe ugorva ünnepelt

A férfi kenusoknál a tavaly ezüstérmes Kövér Márton gyakorlatilag a rajttól kezdve a címvédő spanyol Manuel Antonio Camposszal vívott külön versenyt az élen. Felváltva vezettek, s úgy tűnt, a hajrára tartogatják a döntést.

Így is lett, a befutó előtti egyenes szakaszra együtt fordultak rá, Kövér pedig mintegy száz méterrel a cél előtt ritmust váltott, állva hagyta a spanyolt, s elsőként csapott be. Örömében aztán felállt a kenujában és karjait a magasba emelve háttal a vízbe csapódott, miközben a lelátó közönsége lelkesen tapsolta.

Így kell ünnepelni egy vb-aranyat Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Nem volt taktikám, így alakult. A harmadik körben el akartam lépni a spanyoltól, nem sikerült, így aztán úgy gondoltam, menjünk együtt és döntsön a hajrá. Azt pedig szerencsére én bírtam jobban" - értékelt a Merkapt SE 27 éves sportolója, aki két éve is megnyerte ezt a számot a vb-n. Nagy Gergely Balázs a hatodik helyet szerezte meg a kenu egyesek 14 fős mezőnyében.

Az ifjúságiak halmozták az érmeket

A két szombat délelőtti ifjúsági versenyben - csakúgy, mint a pénteki nyitónapon - taroltak a magyarok. A férfi kajak egyeseknél Györgyjakab Máté diadalmaskodott, Petró Erik pedig harmadik lett, míg a női kajak párosoknál kettős hazai siker született az első helyen célba érkező Fritz Anett, Jeszenszky Petra duó és a másodikként záró Nagy Viktória Fruzsina, Korsós Zsófia kettős révén.

Boros ezüstérmes lett 30 km-en

A délutáni programban a kajakos Boros Adrián nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett egyesben. A számot a címvédő dél-afrikai Hank McGregor nyerte, míg a másik magyar, Petró Ádám ötödik lett.

A 36 fős mezőny a viadal leghosszabb távjának, 30 kilométernek vágott neki kora délután az Aranyparton. Egy négyfős boly, benne Borossal már a rajt után nem sokkal ellépett a többiektől, majd a harmadik körben a Petrót is magában foglaló üldöző trió felzárkózott hozzájuk, s ez a hetes sokáig együtt haladt.

A 25 éves Boros, aki tavaly Oklahomában nyolcadik volt ebben a számban, a negyedik futószakaszra láthatóan nagyon rákészült, remekül pattant ki a hajójából, a parton gyorsan szedte a lábait, és ennek köszönhetően elsőként folytathatta útját a Mosoni-Dunán. Az élbolyból egyedül a tavaly ezüstérmes spanyol Ivan Alonso tudott vele tartani, s egy ideig együtt, váltott vezetéssel haladtak.

A portugál rivális a vízbe esett

Az utolsó nagy körben aztán a címvédő dél-afrikai Hank McGregor is megérkezett hozzájuk, sőt, a záró futáshoz közeledve a portugál José Ramalho is felzárkózott. Utóbbi ugyanakkor ezzel el is lőtte a puskaporát, a futás után rosszul szállt be a hajójába, megbillent, beesett a vízbe, így a végjátékban már nem játszott szerepet.

Az utolsó méterekre McGregor, Alonso és Boros együtt érkezett meg, a rutinos dél-afrikai tartotta első helyét, a magyar pedig remekül finiselve elment a spanyol mellett, s így óriási csatában megszerezte a második helyet.

Rutinos és erős volt a dél-afrikai

"Az előttem szereplők mondták, hogy a közönség nagyon sokat segít, ezt most is én is megtapasztalhattam. Ez volt az első versenyem hazai környezetben, és a szurkolók bíztatása nagyon sokat jelentett - mondta a parton a tolnai kajakos, akit egymás után ölelgettek a szurkolók, a társak és a barátok. - A beszállás és a kiszállás az erősségem, ebből hatalmas előnyt össze lehet szedni. Amikor Alonsóval elmentünk, megbeszéltük, hogy kétpercenként váltjuk a vezetést, ez egy ideig működött is, ő azonban az utolsó nagy körben azt hitte, hogy már a befejező kicsi jön, ez okozott némi zavart. Engem is elbizonytalanított, ez két-három másodperc kiesést jelentett. Részben ennek is köszönhető, hogy Hank McGregor feljött ránk, bár róla azért tudni kell, hogy hatalmas rutinnal rendelkezik és nagyon erős, ezt most is bizonyította."

A kétszeres ifjúsági világbajnok, 20 éves Petró is dicséretesen teljesített, ötödik helyével felülmúlta a várakozást.

eredmények, K-1 női felnőtt (26,1 km):
1. Anna Koziskova (Csehország) 1:56:28.847 óra
2. Csay Renáta 1:58:17.278
3. Bedőcs Krisztina (Szerbia) 1:59:21.597
...6. Kiszli Vanda 2:01:05.054

K-1 férfi felnőtt (30 km):
1. Hank McGregor (Dél-afrikai Köztársaság) 2:02:06.732 óra
2. Boros Adrián 2:02:07.482
3. Ivan Alonso (Spanyolország) 2:02:08.051
...5. Petró Ádám 2:03:00.026

C-1 férfi felnőtt (26,1 km):
1. Kövér Márton 2:03:36.479
2. Manuel Antonio Campos (Spanyolország) 2:03:49.163
3. Nuno Barros (Portugália) 2:06:20.147
...6. Nagy Gergely Balázs 2:12:40.751

K-1 férfi ifjúsági (22,2 km):
1. Györgyjakab Máté 1:30:20.724
2. Zyggy Chmiel (Nagy-Britannia) 1:31:26.381
3. Petró Erik 1:33:11.837

K-2 női ifjúsági (18,3 km):
1. Fritz Anett, Jeszenszky Petra 1:20:23.682
2. Nagy Viktória Fruzsina, Korsós Zsófia 1:20:44.232
3. Cathrine Rask, Anne-Sofie Winther (Dánia) 1:21:08.820