Vágólapra másolva!
Székelyi Dániel egy arany- és egy ezüstérmet szerzett a nyíltvízi úszók Európa-kupájának ciprusi döntőjén, így a pontversenyben végül a harmadik helyen zárt.

A 20 éves Székelyi a döntő első napján 10 kilométeren indult, és a Facebook-oldalára írt beszámoló szerint 4 kilométer után meglógott a többiektől, és a hátralévő távot egyedül úszta le a 28 fokos vízben. Székelyi végül több mint félperces előnnyel győzött.

Vasárnap az 5 kilométeres táv várt rá, tt a versenyzőket egyperces különbséggel indították el, olyan volt az egész, mint a bicikliseknél az időfutam.

"Nehéz verseny volt, de álltam a sarat. Annál is inkább, mivel a döntő után kapott pontszámokat az 5 és a 10 km összesített időeredménye alapján számolják ki. Mivel tegnap 31 mp-el nyertem, ma pedig csupán 21 mp-el kaptam ki a győztes Dario Veranitól, így én kaptam a maximális 40 pontot. Mivel az éves pontversenyben tegnap 3. helyen álló olasz Andrea Bianchi javítani tudott a pontszámain, ezért összetettben vele azonos ponttal, a 2. helyen végeztem! - írta Székelyi, akit csak Verani előzött meg összetettben.