Társoldalunk:

Mindenki tud a doppingról, mégsem történik semmi

2015.11.20. 15:19

A norvég sajtó két éve értetlenül áll Kristina Smigun esete előtt: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állítólag 2013 decemberében jelezte, hogy a kétszeres olimpiai bajnok észt sífutó 2006-os mintájában tiltott szer nyomaira bukkantak, de azóta sem vették el az aranyérmeit. Márpedig ha eltiltják, a norvégok két bronzzal, Marit Björgen pedig hetedik aranyával gazdagodna.

Kilenc évvel a torinói téli olimpia után Norvégia még mindig arra vár, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végre választ adjon bizonyos doppingkérdésekre, és Norvégia egy arany és két bronzéremmel gazdagodjon.

A német ARD csatorna 2014-ben beszámolt arról, hogy a NOB az új technológiák felhasználásával újraelemeztetett néhány korábban eltett, többek között a 2006-os téli játékokról származó mintát.

Kristina Smigun két aranyat nyert a 2006-os torinói olimpiánForrás: AFP/Sven Nackstrand

Az elemzések kiderítették, hogy Torino kétszeres olimpiai bajnoka, az észt Kristina Smigun szervezetében tiltott szer volt, erről 2013 decemberében az Észt Olimpiai Bizottság, majd maga az érintett sportoló is kapott értesítést. Azonban azt leszámítva, hogy Smigun kijelentette, teljesen ártatlan, semmi más nem történt.

Störmer Steira bronzokra vár

A NOB azt ígérte, hogy 2014 márciusáig mindenről beszámol, de az eltelt másfél év alatt a vezetők nem hallatták ez ügyben a hangjukat. Smigunt nem fosztották meg eredményitől, a B próba eredményét nem hozták nyilvánosságra, így a jelenleg 38 éves exsportoló továbbra is megtarthatja két olimpiai aranyérmet.

"A szocsi olimpián hallottam először erről a hírről, akkor nagyon sokat beszéltek róla az emberek. Azóta viszont nem tudok semmit" - nyilatkozta Kristin Störmer Steira, a norvégok olimpiai és háromszoros világbajnok sífutója. Számára azért lenne fontos tisztázni a helyzetet, mert Smigun esetleges kizárásával 10 és 15 km-en is a bronzérmes helyre lépne előre.

Kristin Störmer Steira két bronzzal gazdagodhatForrás: AFP/Martin Bureau

Ebben az esetben 10 km-en hármas norvég siker lenne, az aranyat az eddig hatszoros olimpiai bajnok Marit Björgen, az ezüstöt Hilde Gjermundshaug Pedersen kapná, míg 15 km-en a cseh Katerina Neumannová lenne az olimpiai bajnok az orosz Jevgenyija Medvegyeva előtt.

Az észtek is szeretnék tudni

A norvég Tv2 idén többször nekifutott, hogy felgöngyölítse az ügyet, ezért levelekkel bombázta a NOB-ot és az észteket. Utóbbitól érdekes választ kapott a csatorna: "Kaptunk egy levelet Smigun mintájával kapcsolatban a NOB-től 2013 decemberében, de azóta semmilyen tájékoztatás nem jött. Ez a NOB asztala. Semmi többet nem tudunk, de ha sikerül kideríteni valamit, kérjük értesítsenek bennünket, mi is szeretnénk tudni" - írta az Észt Olimpiai Bizottság.

Kristina SmigunForrás: Delfi.ee

A NOB ugyanakkor nem volt hajlandó válaszolni a TV2 kérdéseire, hogy mi történt a B próbával, miért nem függesztették még fel Smigunt, miért nem adott a NOB semmilyen információt az utóbbi másfél évben és mikorra várható döntés az ügyben?

"A NOB-nak tiszteletben kell tartania a szigorú szabályokat és eljárásokat, és nem tehet semmilyen megjegyzést" - állt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság válaszában.