Társoldalunk:

Olimpiai rekorder lenne a magyar ökölvívó

2015.11.26. 11:55

A londoni olimpia után visszavonult, tavaly és idén azonban már a félprofi APB sorozatban szerepelt, most pedig visszatér az amatőrök közé Káté Gyula, a 2000-es évek legeredményesebb magyar amatőr ökölvívója, akinek nem titkolt célja, hogy kijusson a riói olimpiára.

A kétszeres világbajnoki bronzérmes (2003, 2009) bokszoló ezúttal is Szántó Imre irányításával készül, akitől távozott az Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán. Káté részt vesz majd a jövő héten, Hévízen sorra kerülő országos bajnokságon, melyen - rekordot jelentő - 11. ob-aranyérmét szeretné megszerezni.

"Eddig sem tűntem el, csak egy kicsit átalakultam" - nyilatkozta a magyar szövetség közleménye szerint a vb-érmei mellett Európa-bajnoki ezüst- (2008) és bronzérmet (2010) szerzett sportoló. "London óta egy percig sem álltam le, sőt, egy időben még magam is tartottam edzéseket Szántó Öcsi bácsi szárnyai alatt Kispesten. Tavaly október óta pedig az APB-ben vívtam mérkőzéseket. Az első négyen nem tündököltem, de aztán elkaptam egy kenyait, nyolc menetben. Utána megint nyolc menetben az orosz ellenfelem ellen pontozással kikaptam, de Oroszországban."

Káté GyulaForrás: MTI/Illyés Tibor

A 34 éves Káté szerint nem jelent majd gondot számára, hogy az APB-ben hat-nyolc meneteket kellett öklöznie, míg az amatőröknél csak hármat, de mindenképpen nagyobb intenzitással kell bokszolnia, mint a hosszabb meccseken.

Bacskai lesz a nagy ellenfél

A korábban az MTK-nál, majd Kispesten versenyző bokszoló ezúttal az FTC színeiben lép kötelek közé, s nem csupán a klub új, hanem a súlycsoport is. Káté 64 kilóban versenyzett, s érte el sikereit az amatőröknél, most viszont eggyel feljebb, 69 kg-ban szerepel majd. Ez pedig azt is jelenti, hogy újra egy kategóriában küzd majd Bacskai Balázzsal, akivel évekkel ezelőtt óriási csatákat vívott kisváltósúlyban. Az akkori párharcokból rendre Káté jött ki jobban, majd Bacskai felment váltósúlyba, ahol 2010-ben Moszkvában Európa-bajnoki címet szerzett - néhány perccel azután, hogy Káté elveszítette a 64 kilósok döntőjét.

Káté Gyula Frankie Gomezzel küzd 2009-benForrás: AFP/Alberto Pozzoli

"A fő ellenfelem a sportágunk eddigi utolsó Európa-bajnoka, Bacskai Balázs lesz. Rá kell készülnöm, a többieket annyira nem ismerem. Hallottam, hogy hétvégén megnyerte a tamperei tornát. Büszke vagyok rá és gratulálni fogok neki" - mondta riválisával kapcsolatban.

Kátét nem elsősorban a csúcsok foglalkoztatják, ugyanakkor amennyiben sikerrel teljesíti kitűzött céljait, több rekordot is beállíthat. A magyar bajnoki címek tekintetében ugyanis eggyel van lemaradva a 11 sikerrel első Lakatos Páltól, míg magyar bokszolók közül eddig csupán a legendás Gedó György indult négy olimpián, Káté pedig már háromnál jár, Rio lehetne számára a negyedik.