Sokan megelőzték a Gyurta testvéreket az úszó-Eb-n

Gyurta Dániel; Gyurta Gergely
Dubaj, 2010. december 19. A Gyurta Dániel (b) és testévere, Gergely mutatja érmét a Hamdan bin Mohammed bin Rasid Sportkomplexumban a dubaji rövid pályás úszó-világbajnokságon. Dániel 200 méteres mellúszásban szerzett ezüst-, Gergely 1500 méteres gyorsúszásban bronzérmet. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
 A címvédő Gyurta Dániel 200 méter mellen a hetedik, Verrasztó Dávid pedig - szintén 2013-as győztesként - 400 méter vegyesen a harmadik legjobb eredménnyel jutott be az esti döntőbe a netanyai rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtök délelőtti előfutamaiból. Hosszú Katinka 100 méter gyorson és 100 méter vegyesen is könnyed úszással biztosította helyét az elődöntőben.

Az Eb második versenynapja rosszul indult magyar szempontból, miután a szerdán 400 méter gyorson aranyérmes Bernek Péter kénytelen volt visszalépni a 200 méter gyorstól, mert egy fertőzés következtében végighányta az éjszakát. A BVSC sportolója később az 1500 méter gyorson sem tudta vállalni a szereplést.

Ezt követően

Gyurta Dániel sem parádézott,

kicsit kényelmesnek tűnően úszott futamában, melyben harmadik helyen csapott célba, 2:06.37 perces ideje még éppen elég volt a fináléhoz. Az olimpiai és többszörös világbajnok, címvédő úszó a nyolcadik eredményt érte csak el, egy kizárás után pedig végül hetedikként került döntőbe.

Ma ők (Verrasztó, Kapás, Gyurta, Hosszú, Cseh) mindannyian döntőt úsznak Forrás: MTI/Kovács Anikó

Férfi 400 méter vegyesen az idei nagymedencés világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávidért egy pillanatig sem kellett izgulni, ugyanis nagyon okos versenyzéssel, szinte végig vezetve megnyerte futamát, és 4:06.13 perccel a harmadik eredmény lett az övé a mezőnyben. Ebben a számban

Grátz Benjámin kifejezetten peches volt,

mivel kilencedik lett (4:09.17 p), mindössze három századdal elmaradva az utolsó, nyolcadik finálés pozíciót megszerző spanyol Joan Luis Pons Ramontól. Sós Dániel (4:15.23 p) a 17. helyen zárt.

Hosszú Katinka továbbra is bombaformában

Hosszú Katinka - aki a szerdai nyitónapon világcsúcsot úszott délelőtt, majd hatalmas fölénnyel nyert a 400 méteres vegyesúszás döntőjében - csütörtökön előbb 100 méter gyorson bizonyította, hogy kiváló formában van. 52.41 másodperccel a harmadik legjobb volt a mezőnyben, majd nem sokkal későb 100 méter vegyesen is remekelt, 57.52 másodperccel toronymagasan emelkedett ki a vegyesúszók közül.

Hosszú Katinka két számban is jól úszott délelőtt Forrás: AFP/Jack Guez

Előbbi számban a verseny eddigi talán legkellemesebb magyar meglepetését szolgáltatta Molnár Flóra, aki megnyerte futamát, és láthatóan

alig hitte el, hogy 53.96 másodpercet úszott.

Márpedig ezzel az idővel a 14. lett, ami elődöntőt ért számára.

A többi magyar közül a szerdán 200 méter háton hatodik helyen végzett Földházi Dávid a szám 100 méteres távján 25. lett (52.58 mp), és nem jutott tovább, csakúgy mint 200 méter gyorson Mészáros Márk (1:45.86 p, 16.), 50 méter pillangón Szokol Szonja (26.97 mp, 22.), 100 méter gyorson Joó Sára (55.07 mp, 30.) és 100 méter vegyesen György Réka (1:02.89 p, 29.).

Jakabos visszalépett

Női 100 méter vegyesen Jakabos Zsuzsanna is nevezve volt, ám az első napon 400 vegyesen a második helyről kizárt úszó visszalépett.

A délelőtti programot záró 1500 méteres gyorsúszó-selejtezőben Gyurta Gergely 14:46.57 perccel csak 10. lett, és nem jutott be a pénteki döntőbe.