Vágólapra másolva!
Kiss László szövetségi kapitány egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról, jóllehet, a nyári riói olimpiára készülő legjobb magyar úszók egy része már megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra, mások pedig a napokban vágnak neki az időszerű feladatok teljesítésének.

"A Verrasztó testvérek már elutaztak Amerikába, Gyurtáék a jövő héttől készülnek Hódmezővásárhelyen, de

Hosszú Katinkát hiába kerestem telefonon, vele még nem tudtam beszélni"

– mondta Kiss László. Hozzátette, hogy nyitottak a világ- és Európa-bajnoknő kéréseit illetően, aki karácsony előtti sajtótájékoztatóján több kifogást is emelt a sportági szövetséggel szemben, de úgy nehéz egyeztetni, ha elérhetetlen.

"Tudomásom szerint a januárban átadandó Tüskecsarnokban – ha lezárul a közbeszerzési eljárás – beszerelésre kerül a szövetség által a hollandoktól megrendelt 73 millió forintos víz alatti kamerarendszer, amely segít az úszóknak a technika elemzésében, javításában, és éppenséggel a Komjádi uszodában is rendelkezésére áll Katinkának a kért külön helyiség" – mondta Kiss László.

Kiss László nem éri el Hosszú Katinkát Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt kiegészítette azzal, hogy Hosszúnak a sajtótájékoztatón elhangzott panaszát – amely szerint kénytelen volt a medence partján átöltözni – nem érti,

hiszen ő maga már jóval korábban átadta Katinkáéknak a Komjádiban levő sportorvosi szoba kulcsát.

Hosszú elzárkózik a megbeszélésektől?

"Mi mindenkor mindent megteszünk, hogy a lehető legtökéletesebben felkészülhessen az olimpiára, de jó ideje nem tudok vele egyeztetni például arról, hogy hová szeretne edzőtáborba menni, vagy hogy áprilisban el akar-e indulni a riói tesztversenyen, ahol az új olimpiai uszodát lehet feltérképezni" – mondta a szövetségi kapitány.

Hozzáfűzte, úgy nehéz ilyen kérdésekben dűlőre jutni,

ha – bár Katinka a párbeszédet ösztönözte – a megbeszélésektől elzárkózik.

Hosszú Katinka elzárkózik a megbeszélésektől? Forrás: AFP/Jack Guez

"Tény, hogy Hosszú Katinka immár 50 méteres uszodában ötszörös világbajnok,

A MÚSZ és Katinka kapcsolata akkor sérült, amikor a világklasszis sportoló lemondta, hogy önzetlenül részt vegyen a 2017-es világbajnokság promóciós filmjében. Azt nyilatkozta, hogy az ő lépéseit nem anyagi megfontolások vezették. Tudnia kell, hogy a szövetségét sem. Mi úgy gondoltuk, és ma is úgy gondoljuk, hogy a jövőjüket még a legjobb sportolóknak is más csatornákon keresztül kell biztosítaniuk. Erre számos más lehetőség nyílik. Szerintem büszkék lehetnek mindazok, akik a majd Budapesten és Balatonfüreden zajló világbajnokság arcai lehetnek" – nyilatkozta Kiss László.

Váltóban is számítana a segítségére

A kapitány elmondta, azt is szeretné Hosszúval mielőbb tisztázni, hogy számíthat-e rá a különböző váltókban.

"Ha a sűrű programja miatt még nem is indul adott esetben az olimpián stafétatagként, a riói ötkarikás szereplési lehetőség kivívásában segíthetne, mivel a váltóknál mi, magyarok még több számban is kiharcolhatjuk a részvételt" – jelentette ki Kiss László, aki még megjegyezte, hogy az úszószövetség január elsejétől "szerződtetett egy jó kezű, kitűnő masszőrt, akit szeretnénk, ha a folyamatosan rendelkezésre álló szakembert sürgető Katinka kipróbálna."

Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka Forrás: MTI/Kovács Anikó

"Biztos lehet abban, hogy a szövetség valamennyi dolgozója arra törekszik, hogy harmonikus körülmények között egymás kölcsönös megbecsülésével a lehető legjobb eredményt érjük el az olimpián is" – szögezte le a szakvezető.

Hosszú Katinka december 22-i sajtótájékoztatóján több kérdésben is bírálta a Magyar Úszó Szövetséget, hiányolva a megfelelő szakmai háttér biztosítását, leszögezve ugyanakkor, hogy észrevételeit nem a szövetség elleni támadásnak szánja.