Vágólapra másolva!
Mindig azt mondja Hosszú Katinka, hogy nem pénzt akar, de minden mondata mögött az húzódik meg – nyilatkozta Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke az Origónak. Szerinte az egész konfliktus hátterében egy kampányfilm áll, amelyért pénzt kért a világ- és Európa-bajnok úszó, de erre a szövetségnél elvi alapon nemet mondtak. Úgy véli, az elmúlt évek magyar sportvilágában kialakult szellemmel ellentétes az, amit Hosszú Katinka és edzője képvisel. Ennek ellenére békülne, az pedig szóba sem került, hogy a konfliktus miatt nem nevezik majd az úszónőt a riói olimpiára.

Tudtam, hogy nem fogja elfogadni ezt a szerződést, mert akkor kiderült volna, hogy ez az egész csak a pénzről szól – mondta Origónak Gyárfás Tamás, aki szerint Hosszú Katinkának minden kérését teljesítették.

– fakadt ki a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki úgy véli, már korábban megbeszélhették volna a problémákat.„Ezt a stílust nem értem, miért kell ország-világ előtt szapulni azt a közeget, amelyik érte dolgozik?".

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke Forrás: MTI/Földi Imre

Gyárfás Tamás hangsúlyozta, hogy a konfliktus ellenére nem merült fel, hogy nem indítják Hosszú Katinkát a riói olimpián, személy szerint pedig abban reménykedik, hogy addig „elfújja a szél" ezt a problémát és nem befolyásolja a teljesítményt sem.

Az elnök szerint Hosszú Katinka álproblémákat fogalmazott meg, a kéréseit pedig teljesítették már.

„A MOB annyi pénzt ad, mint soha, a kormány úgy szintén. Annyi szponzorunk van, hogy alig tudjuk feltenni a plakátokra. És akkor a saját fészkünkbe piszkítunk? Biztosan van nekünk is hibánk, de meg kellett volna beszélni egymással, ilyen demonstratív sajtótájékoztatóra pedig nincs szükség – mondta Gyárfás Tamás.

Hosszú Katinka szerint nem megfelelő a sportorvosi háttér, Gyárfás Tamás ugyanakkor úgy vélte, ez nem igaz, és azt hangsúlyozta, hogy az úszót egy gyógyszergyár is szponzorálja.

Hosszú Katinka és Gyárfás Tamás itt még vidáman Forrás: MTI/Kovács Tamás

„A magyar úszás rengeteg sikert ért el az elmúlt évtizedekben.

A sportvezető úgy véli, az egész szembekerülést az a kampányfilm okozta, amelyben Hosszú Katinkát is szerepeltették volna.

Ezért viszont az úszó pénzt kért, amire Gyárfás Tamás nemet mondott.

A pontos összeget ugyanakkor nem árulta el, álláspontja szerint ugyanis az egész ügy ellentétes a magyar úszósport szellemiségével. Bizonyos dolgokban nem lehet engedni, ez a hang szokatlan – tette hozzá.

„Fantasztikus, amit ketten elértek a medencében, de a parton jobb lenne 2013 előtti Katinkát látni – utalt feltehetően az edzőváltás előtti korszakra Gyárfás Tamás, hozzátéve, mindenre kész, hogy megoldódjon ez a helyzet.

Hosszúnak adnak igazat

Miután Hosszú Katinka összetépte a Magyar Úszó Szövetség által küldött szerződést, felbolydultak a közösségi oldalak, és mindenki véleményt formál az úszóklasszis és a szövetség vitájában. A legtöbben kiálltak az úszónő mellett, az egykori világbajnok kardvívó, Kovács Tamás például a Facebook-falán tett közzé egy bejegyzést, amiben azt írja, „tisztelem azért, ahogy kiáll az igazáért ebben a seggnyaló sportvilágban, ahol ilyen egyenes, szókimondó, korrekt emberekből kellene nagyon sok!”.

TISZTELEM HOSSZÚ KATINKÁT...!A mai sajtótájékozatatón világ klasszis úszónőnk élesen bírálta a szövetséget és tájé...

Posted by Tamás Kovács on Wednesday, January 6, 2016

„Nem lehet diktatórikus vezetéssel sportot csinálni! Sajnos riói olimpia előtt látható,hogy mennyire szűkülnek sportágaink, csökkennek ereményes sportágak, a kiemelt, soha nem látott mennyiségű pénzek ellenére.

Rossz döntés volt a szövetségek élére dilettáns vezetőket megválasztani!”

– tette hozzá Kovács.

A Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely saját bejegyzésében nem kímélte a szövetséget. „A mutyikhoz szokott komcsi úszószövetség nem ehhez szokott. Most biztos azt hiszik, hogy kevés a tizenkét milla” – írják. A műhely vezetője, Hornyák Viktor korábban többször is összeveszett Gyárfás Tamással, idén tavasszal a szövetség fegyelmi bizottsága eljárást kezdeményezett a hódmezővásárhelyi úszóedző ellen.

Hosszú Katinka széttépte a szövetségtől kapott szerződést!!A mutyikhoz szokott komcsi úszószövetség nem ehhez szokott. Most biztos azt hiszik, hogy kevés a tizenkét milla.

Posted by Sandor Szeles Workshop / Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely on Wednesday, January 6, 2016

A világ- és Európa-bajnok öttusázó, Kálnoki Kis Attila szintén hosszú posztot írt, ebben azt írja, „Akárhogy is nézzük, Hosszú konkrétan zsarolással vádolja a szövetség elöljáróit. Nem személy szerint az elnököt vagy a főtitkárt, úgy en block, egy kalap alá vesz mindenkit”, majd kitér arra is, hogy Hosszú Katinka és edzője/férje, Shane Tusup kiemelt állami pénzeket kapnak, amiért cserébe igazán nem nagy kérés, hogy szerepeljenek a kampányfilmben.

Hosszú Katinka és férje és edzője, Shane Tusup Forrás: MTI/Kovács Anikó

Hosszú Katinka édesapja nem félti a lányát a felhajtástól, amit kiállása okozott. "Nem feszültebb, mint máskor, ezért nem aggódom a riói teljesítménye miatt.

- mondta az Origo által megkérdezett Hosszú István. Némileg ellentmond neki Nagy Sándor sportpszichológus, aki szerint ebben az időszakban a sportolóknak csak a felkészüléssel szabad foglalkoznia, mert visszaüthet, ha nem így tesz.