Vágólapra másolva!
Megszólalt Törös Károly úszóedző, aki korábban azt állította, hogy le akarta ütni Hosszú Katinka férjét, Shane Tusupot, amikor utóbbi káromkodva kiabált vele a netanyai rövidpályás Európa-bajnokság egyik versenyszáma után. Törös szerint Tusup lenézi a magyar úszóedzőket, és nem tudja elviselni, ha a felesége kikap. 

"A kevesek egyike vagyok, aki angolul társalog Shane-nel, mivel magyarul nem tud egy szót sem. Az eset abban a sátorban történt, ahol az úszókat lemasszírozzák, és ahol ők az edzőkkel várnak a következő számra. Barátságosan megemlítettem, hogy úgy láttam, Katka ért be elsőnek, és megdöbbentem, amikor kiderült, hogy végül második lett, és felvetettem, hogy a benyúláson múlhatott az elsősége. Ez nem számonkérés volt, hanem egy barátságos megjegyzés, amivel azt jeleztem, hogy nem értem, hogy mi történt" – mesélte a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Törös Károly úszóedző, amikor felelevenítette Hosszú Katinka férjével, Shane Tusuppal történt konfliktusát a netanyai rövidpályás úszó-Eb 400 méteres gyorsúszószáma után, ahol az addig hat aranyat begyűjtő Iron Lady második lett.

Tusup másokkal is kiabált?

Törös azt mondta, Tusup annyira felhúzta magát a megjegyzésén, hogy magából kikelve, kidagadt erekkel belekiabált az arcába, amit ő még soha nem tapasztalt senkitől.

"Annyira meglepődtem, hogy nem is tudtam reagálni, ő meg közben elszaladt. Lehet akkor is kommunikálni a másikkal, ha valaki ideges, de azt a bizonyos f betűs szót nem fogjuk használni ilyenkor sem, semmilyen nyelven. Azt meg nem is akarom hozzátenni, hogy én vagyok az idősebb, és nekem is van hírnevem edzőként, elég sokan ismernek. Nem akarom túlragozni a dolgokat, de az a baj, hogy Shane másokkal is kiabált, ahogy hallottam."

Törös szerint Tusup többször is kritizálta a magyar edzőket Fotó: Polyak Attila - Origo

Shane-nek Shane az Isten

A korábban Dél-Afrikában és Belgiumban is edzősködő Törös szerint Tusup nem tudja elviselni, ha Hosszú kikap. Törös szerint nem személyesen neki szólt Tusup kifakadása, de mivel csak vele tudott beszélni, így rajta vezette le a dühét.

"Másnap Shane odajött bocsánatot kérni, és azt mondta, ne haragudjak, de Katkának most megjött a havibaja, és azért ideges. Én meg kérdeztem tőle, hogy »Katkának vagy neked jött meg«? Az eset után Kiss László szövetségi kapitánynak jeleztem, hogy mi történt, de nem akartam retorziót vagy problémát csinálni, pláne, hogy Shane bocsánatot kért. Aztán amikor láttam, hogy mi zajlott le a napokban Katkáék és Kiss László között, akkor úgy éreztem, jelezni kellene Shane felé, hogy próbáljon bizonyos fokú tiszteletet adni a magyar edzőknek, mert azt kell mondjam, lenézi őket" – jegyezte meg Törös, aki szerint Tusup többször is bírálta előtte a magyar edzőtársadalmat.

Az elnökségi tagnak számító Törös nem mondott neveket, hogy Hosszú férje kiket kritizált, de szerinte jó, ha Tusup egyáltalán köszön a magyar edzőknek. "Ő senkit nem tart semmire. Úgy érzem, hogy Shane-nek Shane az Isten. Nekem meg Kiss László az Isten."