Vágólapra másolva!
Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya szerint elfogadhatatlan, hogy Hosszú Katinka a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül üzenget neki. Ezzel utalt arra, hogy a világ- és Európa-bajnok úszó nem indul a nem pénzdíjas országos bajnokságon. Abszurdnak tartja azt is, hogy Hosszú nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán.

Hosszú Katinka esetében a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúl a Magyar Úszó Szövetség feje fölött, mondta Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya. A szakvezető így reagált azok után, hogy a világ- és Európa-bajnok tudatta, nem indul az április országos bajnokságon, és erről a döntéséről a MOB-ot tájékoztatta.

"Már korábban levélben fordultam a MOB elnökéhez, amelyben keserűségemnek adtam hangot, hiszen ötvenéves edzői pályafutásom alatt olyannal még nem találkoztam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság átnyúljon a szövetség feje fölött, mivel úgymond a nyugalom érdekében maga kíván szakmai kérdésekben egyeztetni egy élversenyzővel. Ez ide vezetett" - írta Kiss László.

Hosszú Katinka Fotó: Polyak Attila - Origo

Elfogadhatatlan és abszurd

A szövetségi kapitány hozzátette: "Még ha Katinka a MOB-nak igent is mondott volna az ob-részvételre, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hogy valaki ily módon üzenje meg a válogatott teljesítményéért felelős szakvezetőnek, hogy rendelkezésre áll. Mondom ezt úgy is, mint a Magyar Edzők Társaságának alelnöke."

Kiss László azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották.

Kiss László úszókapitány nem érti Fotó: Polyak Attila - Origo

"Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre,

ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson"

- szögezte le a kapitány, majd ezzel folytatta: - A magyar bajnokság nem pénzdíjas, a váltók tagjai csak az olimpiai részvétel kivívása érdekében szállnak vízbe. Katinka és edzője eddig mindig azt hangsúlyozta, számukra a verseny jelenti az edzést. A magyar bajnokság is verseny."

Még az ob-t is meghosszabbították

A szakvezető kitért rá, hogy április 13. és 16. között rendezték volna eredetileg az országos bajnokságot Győrben.

"Ám annak érdekében, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbítottuk az eseményt, és április 12-én egy váltónappal kezdünk, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára. A magyar úszócsapat eddig húsztagú,

a váltók kvalifikációja további versenyzők és edzők részvételét tenné lehetővé Rióban"

– fogalmazott.

Kiss László állásfoglalásának közvetlen előzménye az volt, hogy Hosszú Katinka a MOB-bal tudatta: nem áll rajthoz az áprilisi ob-n, mert Amerikában edzőtáborozik.

Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka bronzot nyert a 2014-es berlini Eb 4x200-as gyorsváltó számában Forrás: MTI/Kovács Anikó

"Szakmai egyeztetés zajlott le a Magyar Olimpiai Bizottság, Hosszú Katinka, valamint edzője, Shane Tusup között, amelyről a MOB főtitkára tájékoztatta Kiss László szövetségi kapitányt - nyilatkozta Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója a Nemzeti Sportnak.

"Az érintett témák egyike volt, hogy a versenyző nem áll rajthoz az országos bajnokságon, mert nem szeretné megszakítani amerikai edzőtáborozását. De a májusi Európa-bajnokságon a válogatott rendelkezésére áll váltóban is" - olvasható a sportnapilap csütörtöki számában.

Mi lesz a váltókkal?

Váltóban először a tavalyi, kazanyi világbajnokságon lehetett kiharcolni a riói részvételt - ott az első tizenkét helyen rangsorolt kvartett szerzett indulási jogot -, magyar női váltó azonban egyik számban sem indult, mivel Hosszú Katinka az egyéni számokra összpontosított, nélküle pedig a szövetségi kapitány nem tartotta érdemesnek a váltók nevezését.

Így viszont május 31-ig lehet a maradék négy hely egyikét megszerezni: a nem kvalifikált országok között a négy legjobb időt elérő staféta lehet még olimpiai résztvevő. A nőknél a 4x200-as gyorsváltóban - amelyben a londoni játékokon döntőbe kerültek a magyarok, a 2014-es Eb-n pedig bronzérmet szereztek - és a 4x100-as vegyes váltóban mutatkozik komoly esély a kvótaszerzésre.

A férfiaknál Kazanyban a 4x100 méteres férfi gyorsváltót - bár az előfutamok során a harmadik legjobb időt úszta - rossz váltás miatt kizárták, így számára is Győrben nyílik újra esély.