Vágólapra másolva!
A hódeszkás Gyarmati Panka a hatodik helyen zárta a nemzetközi szövetség világkupa-sorozatát a slopestyle, azaz trükkös akadályverseny szakágban.

Gyarmati az idény utolsó versenye előtt még negyedik volt, de - ahogyan a magyar szövetség (MSBSZ) a hétfői közleményében fogalmaz - a bírók elvették tőle az újabb bravúr lehetőségét, mert a vasárnapi, csehországi viadalon lepontozták, emiatt csak a 12. helyen végzett, így hatodikként zárta a szakági pontversenyt.

Mivel az éllovas Jamie Anderson ezúttal nem indult, a magyar hódeszkásnak egy dobogós szereplés

elég lett volna a szakági második helyhez, de a megosztott elsőség sem volt elérhetetlen.

Gyarmati az MSBSZ és a saját értékelése szerint is tökéletesen teljesítette a pályát a szombati selejtezőben, a zsűri mégis rendkívül alacsony pontszámot adott neki. Az edzője reklamált, "a bírók igazat adtak neki, de azt mondták, sajnos nem tudnak változtatni" - tette hozzá a versenyző.

- nyilatkozta Gyarmati amerikai edzője, Ian Kirk, aki szerint versenyzője menete a kvalifikáció győzteséhez volt mérhető, mégis húsz ponttal kevesebbet kapott. "Beszéltem a vezetőbíróval, aki egyetértett velem abban, hogy ez csak valami hiba lehetett, de nem állt módjában változtatni az eredményen. Mindketten csalódottak vagyunk, úgy érezzük, súlyosan alulpontozták őt a bírák. Több versenyző és edző is osztotta a véleményünket" - fogalmazott a tréner, hozzátéve, hogy Gyarmati szezonja így is remekül sikerült.

Gyarmati Panka Forrás: Facebook/Gyarmati Panka

A selejtezőben 12. helyezett magyar versenyző - aki így nem jutott a hatos döntőbe - ezen a héten néhány napot Magyarországon tölt, majd a hétvégén ismét visszarepül az Egyesült Államokba, ahol tovább folytatja az edzést.