Vágólapra másolva!
Kozma Dominik teljesítette 200 méter gyorsúszásban az olimpiai induláshoz szükséges szintidőt a győri országos bajnokság keddi nyitónapján.

A hosszú vállsérülés után visszatért sportoló a 4x200 méteres magyar A váltó első embereként 1:47.73 perc alatt teljesítette a távot, ami több mint két tizeddel jobb a nemzetközi szövetség által meghatározott kvalifikációs időnél (1:47.97 p).

Kozma medencében a 20. magyar úszó, aki riói szintidőt ért el. Ugyanakkor ez nem feltétlenül azonos a nevezhető versenyzők számával, mivel egy-egy számban többen úszhatnak szintidőt, mint amennyien végül elindulhatnak (egyéni számonként 2-2).

Balról: a magyar váltó tagjai, Kozma Dominik, Bernek Péter, Cseh László és Kis Gergő, férfi 4x200 méteres gyorsváltó Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Most az idő számított, hogy ez legyen meg -

de talán a bajnokságon még jobb lesz. Kicsit furcsa így úszni, hogy csak két csapat megy a medencében, bár a hullámok jobbak, a versenyláz nem annyira magas. Ettől függetlenül örülök, és remélem, a váltóval még jobbak is leszünk az Eb-n" - nyilatkozta Kozma.

Risztov a biztos pont

Kozma a 20. magyar medencés úszó, aki riói szintidőt ért el. Ugyanakkor ez nem feltétlenül azonos a nevezhető versenyzők számával, mivel egy-egy számban többen úszhatnak szintidőt, mint amennyien végül elindulhatnak az ötkarikás játékokon (egyéni számonként 2-2). Nyíltvízi úszásban a Londonban 10 kilométeren olimpiai bajnok Risztov Éva riói helye már biztos.

A versenyek előtt, kedd délután bemutatták azokat az új női és férfi dresszeket, amelyekben az Európa-bajnokságon és a riói olimpián is versenyeznek majd a magyar válogatott tagjai.

Győztesek:
férfi 4x100 m vegyesváltó:
Magyar válogatott (Balogh Gábor, Gyurta Dániel, Cseh László, Takács Krisztián) 3:36.74 p
férfi 4x200 m gyorsváltó:
Magyar válogatott (Kozma Dominik, Cseh László, Mészáros Márk, Bernek Péter) 7:16.56 p
női 4x200 m gyorsváltó:
Magyar válogatott (Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka) 7:59.41
női 4x100 m vegyesváltó:
Magyar válogatott (Burján Kata, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna) 4:06.99 p
férfi 4x100 m gyorsváltó:
Magyar válogatott (Takács Krisztián, Bochus Richárd, Holoda Péter, Kozma Dominik) 3:19.02 p
női 4x100 m gyorsváltó:
Magyar válogatott (Késely Ajna, Joó Sára, Böszörményi Bettina, Jakabos Zsuzsanna) 3:45.96 p