A második olimpiám a visszavonulásom óta

risztov éva
2476011 Germany, Berlin. 08/13/2014 Swimmer Eva Risztov (Hungary), silver medalist in the women's 10km open water race at the European Aquatics Championships in Berlin. Anna Sergeyeva/RIA Novosti
Vágólapra másolva!
Negyedik olimpiáján vesz részt augusztusban Risztov Éva, aki a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében címvédőként ugrik majd az Atlanti-óceánba Rio de Janeiróban. Már a kvalifikációt is nagy dolognak tartja, de jó érzéssel készült a címvédésre. 

Risztov Éva pályafutását két szakaszra lehet bontani: nagymedencés versenyzőként már 2000-ben Sydneyben, mindössze 15 évesen rajtkőre állt, négy évvel később pedig Athénban is indult. Ezután

bejelentette visszavonulását, öt évvel később azonban visszatért, de már nyíltvízi úszóként.

Legjobb eredménye medencében - amellett, hogy világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon is nyert ezüstérmeket - a 400 méter vegyesen elért negyedik helyezés volt az athéni játékokon.

"Amikor visszavonultam, úgy gondoltam, hogy vége. Bele sem merek gondolni, hogy azóta már a második olimpiámra készülök" - nyilatkozta az MTI-nek a Kőbánya SC versenyzője, aki Londonban rajt-cél győzelmet aratva lett olimpiai bajnok.

Nagyon erős a nyíltvízi mezőny

Risztov Éva tavaly, Kazanyban rendkívül szoros versenyben, a 10. hellyel harcolta ki az olimpiai szereplést. Akkor úgy fogalmazott, már a kvalifikációt is hatalmas dolognak tartja. "A nyíltvízi verseny harmadszor szerepel az olimpiai programban, és látni kell, hogy nagyon erős lett a mezőny. Számos olyan úszó is tagja, aki nagymedencés világbajnoki éremmel rendelkezik" - mondta. Hozzátette, a londoni sikert megismételni nagyon nehéz feladat, de jó érzéssel készül rá.

Risztov Éva Forrás: RIA Novosti/Anna Sergeyeva

"Az én álmom már valóra vált, persze mindent meg fogok tenni. Az elmúlt négy évben bölcsebb lettem, rengeteg dolog történt velem, ami hozzájárult ahhoz, hogy kitartóbb legyek és felálljak a nehéz helyzetekből. Többek között január óta fogytam nyolc kilót, és egyáltalán nem esett nehezemre. Ugyanakkor akárhányadik helyen végzek majd,

- fogalmazott.

A nyíltvízi úszók felkészüléséről beszélve kiemelte, a legnagyobb feladat a monotonitás leküzdése: "Sokkal többet kell lelkileg készülnie egy nyíltvízi úszónak, hiszen ha azt mondják edzésen, hogy kétszer ötezer méter, akkor egy órán keresztül senki sem fog hozzád szólni, és azt azért nehéz elviselni. Ezért van szerencsém azzal, hogy ekkora csapatban dolgozom, hiszen ha kicsit kivagyok, akkor beállok egy medencés edzésre, ahol négy-öt hosszonként megállunk egy kicsit".

A minőség fontosabb a mennyiségnél

Risztov Éva hangsúlyozta, rutinos versenyzőként elsősorban már nem az elvégzett munka mennyisége számít, hanem annak a minősége. A riói versenyről szólva elmondta, óriási lesz a különbség a londonihoz képest, hiszen amíg a brit fővárosban édesvízben úsztak és szinte uszodai körülmények között érezték magukat, addig Brazíliában két-három méteres hullámokkal kell majd megküzdeniük.

Risztov Éva már a kvalifikációt is nagy dolognak tartja Forrás: MTI/Kovács Anikó

"Voltam már néhány hasonló versenyen, egyiken sem érvényesült a papírforma. Itt sok esetben a szerencse vagy egy jó döntés lehet a győzelem kulcsa.

- mondta. Risztov Éva a riói olimpia előtt még nagymedencében is vízbe száll a londoni Európa-bajnokságon (a jövő héten), majd július közepén, Hollandiában a nyíltvízi kontinensviadalon is indul.