Vágólapra másolva!
Dombvári Bence bejutott a csütörtöki döntőbe K-1 1000 méteren a Duisburgban zajló olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu regattán, miután magabiztos versenyzéssel megnyerte a középfutamát. Párosban Hufnágel Tiborral is finalista lett.

A Budapest Honvéd 23 éves kajakosa a délelőtti előfutamban harmadikként ért célba, így nem sokkal dél után újra vízre kellett szállnia a fináléba kerülésért, mert az előfutam után csak a győztes hagyhatta ki középfutamot. Második pályáján aztán remekül kezdett, gyakorlatilag a rajt után az élre állt, féltávnál és 750 méternél is ő haladt az első helyen, s a végére sem fogyott el az ereje.

Ezzel együtt látszott rajta, hogy alaposan kihajtotta magát, ugyanis a hajómérlegelés előtt több kört is megtett a vízen, hogy kifújja magát, majd a stégen fáradtan fogadta az ellenfelek gratulációját.

Dombvári Bence Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mögötte spanyol és brit riválisa futott be a második és harmadik helyen, a negyedik pedig az a Bozsik Gábor lett, aki korábban magyar színekben vb-ezüstöt szerzett négyesben, tavaly óta pedig Törökországot képviseli a nemzetközi versenyeken. Az első három helyezett jutott a döntőbe, a többiek kiestek.

Párosban is megvillant

Dombvári később klubtársával, Hufnágel Tiborral 1000 méter párosban is vízre szállt, és ugyancsak bejutott a csütörtöki döntőbe. Párosban az előfutam első három helye ért továbbjutást, de Kiss István honvédos tanítványai nem taktikáztak, nem tartalékoltak, szinte végig az élen haladva győztek. A spanyol és az ukrán hajó tartotta csak velük a lépést, de még őket is viszonylag nagy előnnyel utasították maguk mögé.

"Ez már a harmadik pályám volt ma. Reménykedtem, hogy a délelőttihez képest változik a szélirány, nem így lett, maradt a hátszél. Háromszáz méter után próbáltunk indítani, addig csak erő nélkül ketyegtünk, s a vége ugyan nehéz volt, de összességében sikerült megvalósítanunk a begyakoroltakat" - nyilatkozott a parton Dombvári Bence.

"Megpróbálom kipihenni magam, s mindkét számban a maximálisat nyújtani. Rajtam nem fog múlni, hogy megszerezzük mindkét kvótát" - tette hozzá.

Horváth Bence egyre jobb

A harmadik magyar egységet a győri Horváth Bence jelenti a németországi kvalifikációs regattán, aki 200 méter egyesben szintén döntős lett. A tavaly ezen a távon párosban U23-as világbajnok győri kajakos az előfutamban elért második hely után a középfutamban mindenkit maga mögé utasított. Remekül versenyzett, a hajrához érkezve akkora volt az előnye, hogy az utolsó métereken már ki is engedhetett.

"Ez a középfutam már sokkal jobb volt, mint az előfutam, úgy érzem, egyre jobb vagyok, és ez bizakodásra ad okot. Nem érzem, hogy teher lenne rajtam, holnap mindent megteszek majd a kvótaszerzésért" - mondta a futam után Horváth Bence.

Magyarországnak eddig 15 kvótája - 6 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra. A fennmaradó két férfi kajakos indulási jog megszerzésére most van lehetőség. Kvótát ezúttal az szerezhet az országának, aki párosban nyerni tud, egyesben pedig első vagy második helyen fut be. Magyarország legfeljebb még két indulási jogot gyűjthet a férfi kajakosoknál.

A verseny csütörtöki döntőit élőben közvetíti az M4 Sport.

A csütörtöki magyar érdekeltségű program

K-1 1000 m: döntő - 9.52 (Dombvári Bence)
K-2 1000 m: döntő - 13.30 (Hufnágel Tibor, Dombvári)
K-1 200 m: döntő - 13.48 (Horváth Bence)