Vágólapra másolva!
Babos Tímea bejutott a második fordulóba kedden a francia nyílt teniszbajnokságon.

A tavaly az első körben búcsúzott, 23 éves magyar játékos a 128 között a világranglistán 106. amerikai Samantha Crawfordot búcsúztatta mindössze 54 perc alatt. "Kicsit izgulósan kezdtem, és ebben az ellenfelem sem segített, nagyon nagyokat ütött és szervált. Miután 4:4 lett, akkor azt mondtam, kezdjünk el játszani. Utána már lazábban, felszabadultabban kezdtem el teniszezni. Zsinórban nyolc gémet sikerült nyerni" - nyilatkozta honlapján a magyar játékos, hozzátéve: örül, hogy végre sikerült egyesben is győznie a Roland Garros főtábláján.

"Ez így nem volt amúgy a fejemben, utólag, amikor már levezettem, akkor mondtam edzőmnek, Thomas Drouet-nak" - árulta el a WTA-rangsorban 45. Babos.

Korábbi párospartnere a következő ellenfél

A következő fordulóban korábbi párospartnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal találkozik, aki 30. a világranglistán és aki a Garros 2010-es győztese, a 35 éves olasz Francesca Schiavonét verte könnyedén.

Párosban Babos a kazah Jaroszlava Svedova oldalán, negyedik kiemeltként az ausztrál Anastasia és Arina Rodionova ellen kezdi majd meg szereplését a Roland Garroson.

Kiesett a melbourne-i győztes

Meglepetésre az első fordulóban kiesett Angelique Kerber, az Australian Open címvédője. A harmadik helyen kiemelt német játékost a világranglistán 58. holland Kiki Bertens búcsúztatta, aki szombaton megnyerte a nürnbergi tornát. Három éven belül másodszor fordult elő, hogy a melbourne-i női győztes rögtön kiesik a párizsi salakon: 2014-ben az azóta visszavonult kínai Li Na járt így.

eredmény, női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Babos Tímea - Samantha Crawford (amerikai) 6:4, 6:0
Bertens (holland) - Kerber (német, 3.) 6:2, 3:6, 6:3
Suarez Navarro (spanyol, 12.) - Siniakova (cseh) 6:2, 4:6, 6:2
Cibulkova (szlovák, 22.) - Cseng (kínai) 6:3, 6:1
Mladenovic (francia, 26.) - Schiavone (olasz) 6:2, 6:4
Bouchard (kanadai) - Siegemund (német) 6:2, 6:2
Konjuh (horvát) - Ar. Rodionova (ausztrál) 6:2, 6:3
Cornet (francia) - Flipkens (belga) 6:1, 6:0
Vang (kínai) - Andrianjafitrimo (francia) 6:0, 6:0

férfiak:
Berdych (cseh, 7.) - Pospisil (kanadai) 6:3, 6:2, 6:1
Tomic (ausztrál, 20.) - Baker (amerikai) 6:3, 6:4, 6:4
Coric (horvát) - Fritz (amerikai) 6:3, 6:1, 6:3