Vágólapra másolva!
Hetvenkét éves korában elhunyt Baranyi Szabolcs Európa-bajnok teniszező.

A VTSK és az Újpesti Dózsa játékosa közel két évtizeden keresztül szerepelt a különböző hazai válogatottakban, 1969-től 1975-ig a Davis-kupa-csapatban, és tagja volt az 1976-os Király-kupa-győztes együttesnek is.

Háromszor választották meg itthon az év teniszezőjének, két alkalommal egyéniben, háromszor párosban, 17 alkalommal csapatban nyerte meg az országos bajnokságot.

1969-ben és 1972-ben győzött az Európa-bajnokságon,

két alkalommal játszott nyolcaddöntőt Grand Slam-tornán.

Játékospályafutása után edzőként Németországban dolgozott, majd hazatérve egyike lett azon keveseknek, akik azután, hogy játszottak a Davis-kupában, kapitányként is irányították a DK-válogatottat.