Két olimpián is úszott, a magyarok megkönyörültek rajta

A 86 éves korában meghalt Bud Spencer nem csupán filmszínészként tartozott a legismertebbek közé, de sportolóként is maradandót alkotott. Az 1940–50-es években még Carlo Pedersoli néven olasz úszóbajnok és ismert vízilabdázó volt, aki diákként rögbiben nyert aranyérmet, nehézsúlyú bokszolóként pedig állítólag sohasem szenvedett vereséget.

Carlo Pedersoli 1929. október 31-én született Nápolyban, hétévesen lett tagja a helyi úszóklubnak, iskolája rögbicsapatával országos bajnok lett, de miután családjával Dél-Amerikába költözött, csak 1948-as hazatérése után, a római jogi egyetemen töltött évek alatt kezdett el komolyabban foglalkozni a sporttal.

„Amikor hazatértünk, úgy döntöttem, megszakítom a kémiai tanulmányaimat, és inkább a joggal foglalkozom. Így több időm maradt az edzésekre és az úszásra, sőt, vívtam néhány nehézsúlyú bokszmeccset is, és mindet megnyertem” – írta magáról hivatalos honlapján.

Carlo Pedersoli Forrás: Wikipedia

Talán ennek is köszönhette, hogy olyan jókat pofozkodhatott a filmvásznon, ott még a magyar szülők gyermekeként Nagy-Britanniában felnőtt későbbi nehézsúlyú profi bokszvilágbajnokot, a Muhammad Alival kétszer is megmérkőző Joe Bugnert is lecsapta néhányszor.

„Úszásban gyorsan sikeres lettem, 1949-ben bajnoki címet nyertem 100 gyorson, 1950. szeptember 19-én pedig első olaszként úsztam egy perc alatt (59:50 másodperc) a távot” – büszkélkedett. Teljesítménye azért világszinten nem volt számottevő, a legendás Tarzan, az amerikai Johnny Weissmüller, 1922. július 19-én ért először a célba egy perc alatti idővel a világon.

Két olimpián is indult

1952-ben és 1956-ban is részt vett a nyári olimpián. Helsinkiben a saját időfutamában 58,8 másodpercet úszva a harmadik helyen jutott tovább (a későbbi ezüstérmes Szuzuki Hirosi is előtte végzett nyolc tizeddel), az elődöntőben azonban futamában csak az 5. lett (58,9 mp), és összesítésben a 12. lett.

Már ismert színészként egy mücheni uszodában oszt autogramot Forrás: Dpa/Harmuth Reeh

A 4x200-as gyorsváltóban Egidio Massaria, Angelo Romani és Giovanni Paliaga oldalán futamában az utolsó előtti, 5. helyen csípte meg (9:17.9). Olaszország a 17 induló közül összesítésben csak a 14. lett, mindössze a finneket, a brazilokat és a belgákat előzte meg.

Melbourne-ben a 100 méter előfutamaiból ismét továbbjutott (58.5), de az elődöntőben a leggyengébb, 16. időt úszva (59.0) nem jutott fináléba.

„1957-ben fejeztem be az úszást, addigra hétszeres olasz (plusz háromszoros junior) bajnok lettem, és a váltóval is szereztem négy aranyérmet. És szerepeltem a vízilabda-válogatottban is, ami nagy dolog, hiszen 1948-ban és 1960-ban is Olaszország volt az olimpiai bajnok.”

Könyörületes magyarok

Vízilabdázóként 1954-ben bajnok lett a Lazióval, a válogatottal 1950-ben Eb-negyedik, 1955-ben pedig első lett a Mediterrán Játékokon.

Úszásban 11 bajnoki aranyat nyert Forrás: Budspencerofficial.com

Utolsó vízilabda-meccsét éppen a magyar válogatott ellen vívta. Kárpáti György, a Mendencék, gólok, pofonok című könyvében így emlékezik Carlo Pedersolira: "Pedersoli, aki jóképű, magas, karcsú, széles vállú srác volt, miután megkapta amerikai filmszerződését, Budapesten játszott utoljára az olasz válogatott tagjaként. A vízilabda nem a szelídségéről ismert sportág, könnyen el lehet veszíteni néhány fogat, a felrepedt szemöldök látványa pedig egészen megszokott dolog. A színészpalánta ezért kéréssel fordult a magyar csapat tagjaihoz, az arca épségének megóvását szerette volna elérni. A mieink könyörületesek voltak az ellenfél játékosához, megígérték neki, hogy nem bántják, ha a meccset követő vacsorán énekel nekik egy dalt. A mérkőzés egyetlen lidérces álom volt szegény Pedersoli számára.

A magyarok körbeadogatták egymás között, mind a hat mezőnyjátékos elszórakozhatott vele. Az illetőnek a labdával tulajdonképpen nem kellett törődnie, minden figyelmét az olasz fogsorára összpontosíthatta. Pedersoli halálra vált arccal kapkodta a fejét a horgok és felütések elől. Az öklök és könyökök azonban szerencsére mindannyiszor időben megálltak, nem okoztak sérülést. A magyar válogatott végül 7:3-ra nyert, és a győzelmi banketten behajtotta az ígért dalt a később Bud Spencer néven híressé lett főhősünktől.”