Vágólapra másolva!
A negyedik játszma végén a szakadék szélén táncolt a svájci klasszis. Véget ért Djokovic legyőzőjének nagy menetelése.

A hétszeres wimbledoni bajnok Roger Federer nagy csatában, kétszettes hátrányból fordítva jutott a legjobb négy közé férfi egyesben a füves pályás Grand Slam tornán..

Úton a nyolcadik felé Forrás: AFP/Justin Tallis

A harmadik helyen kiemelt svájci játékos öt játszmában, 3 óra 17 perc alatt győzte le a kilencedikként rangsorolt horvát Marin Cilicet úgy, hogy a negyedik szettben három meccslabdát hárított.

Ez volt a tizedik alkalom, amikor Federer kétszettes mínuszból tudott fordítani.

A másik szerda délutáni negyeddöntőben a hatodik kiemelt kanadai Milos Raonic az amerikai Sam Querreyt győzte le, aki a harmadik fordulóban a címvédő és világelső Novak Djokovicot búcsúztatta.

Federer és Raonic egymással mérkőzik a fináléba jutásért.

A másik ágon a hazai közönség előtt szereplő Andy Murray már kétjátszmás előnyben is volt a 12. helyen kiemelt Jo-Wilfried Tsonga ellen, ám a francia egyenlíteni tudott, és ötszettes csatára késztette Murrayt. A másodikként rangsorolt brit ellenfele Tomas Berdych lesz az elődöntőben: a tizedik kiemelt cseh teniszező a francia Lucas Pouille ellen győzött három játszmában a szerdai negyeddöntőben.

Eredmények, negyeddöntő:
férfiak:
Federer (svájci, 3.) - Cilic (horvát, 9.) 6:7 (4-7), 4:6, 6:3, 7:6 (11-9), 6:3
Raonic (kanadai, 6.) - Querrey (amerikai, 28.) 6:4, 7:5, 5:7, 6:4
Murray (brit, 2.) - Tsonga (francia, 12.) 7:6 (12-10), 6:1, 3:6, 4:6, 6:1
Berdych (cseh, 10.) - Pouille (francia, 32.) 7:6 (7-4), 6:3, 6:2