Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő tettet hajtott végre a magyar csapat a hétvégén a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon. A mieink a megrendezett 17 versenyszámból 14-ben nyertek, és a világbajnoki aranyérmeken túl további 13 dobogós helyezést is szereztek. Csay Renáta minden idők legsikeresebb maratoni versenyzője lett.

Szombaton utolérte az eddigi legsikeresebb maratonistát, Csabai Edvint, vasárnap pedig már meg is előzte őt a világbajnoki aranyérmeit tekintve Csay Renáta, aki eddig 18 alkalommal bizonyult a legjobbnak a világon. A győri versenyző Bara Alexandrával nyert párosban, a számban rajthoz álló másik magyar egység, Giczy Zsófia és Mihalik Sára Anna bronzérmes lett.

„Az időjárás egyáltalán nem feküdt nekünk. Nem esett az eső, viszont sokkal nagyobb szél volt, mint tegnap, és óriási hullámok. Szandi mögöttem végig pumpálta ki a hajóból a vizet a lábával, mert a hullámok folyamatosan elöntöttek bennünket. Ezt leszámítva nem éreztem annyira nehéznek a győzelmet, mint a szombati egyesben. Már az első fordulóban sikerült három hajóra csökkenteni az élboly létszámát, aztán az első futás után már kettesben mentünk elöl a dél-afrikaiakkal, és a versenyt a finisben döntöttük el. Egyáltalán nem izgultam, a párom jelenléte mindig megnyugtat. Örülök, hogy én lettem a legsikeresebb maratoni versenyző, de ettől még az összes eddig aranyérmem is ugyanolyan fontos” – mondta a 39 éves Csay Renáta, aki hozzátette, hogy addig szeretné folytatni a kajakozást, amíg bírja, és amíg sikeres tud maradni.

Bara Alexandra és Csay Renáta Forrás: Mkksz.hu

Csay Renátáékhoz hasonlóan összejött a címvédés a Kövér Márton, Dóczé Ádám párosnak is C2-ben. Mögöttük 33 másodperccel lemaradva futottak be a spanyolok, míg a másik magyar egység, Koleszár Zoltán és Dóri Bence Balázs bronzérmes lett. Kövér Mártonék győzelme különösen annak fényében hatalmas tett, hogy Dóczé Ádámnak a verseny előtt hetekig gipszben volt a lába, ráadásul a rajtnál kifordították őket, így az élbolytól lemaradva, körről körre dolgozták le a hátrányukat, és szerezték meg az aranyérmet.

A férfi kajakosoknál Boros Adrián és Solti László ezüstérmes lett. Ezúttal is a dél-afrikai egységgel voltak hatalmas csatában, mint tavaly. Most korán kellett megindítaniuk a hajrát, ami ma nem volt elég a győzelemhez.

„Azért kellett hamarabb elindítanunk a finist, mert a spanyolok különben leszorítottak volna bennünket a dél-afrikai páros közvetlen vizéről. Melléjük értünk, de bekötöttünk, így már nem tudtuk megelőzni legnagyobb riválisainkat, ennek ellenére nagyon tudok örülni ennek az ezüstéremnek, mert jó formában voltunk, és óriási mezőnyben értük el ezt az eredményt” – elemezte Boros Adrián a futamot, amelyben a Mészáros Márton, Gere Bálint duó ötödik lett.

Még délelőtt a férfi ifjúsági számban nyert világbajnoki címet K-2-ben Petró Erik és Varga Ádám, C-2-ben pedig Laczó Dániel és Bakó Tamás tudott győzni. Jól szerepeltek a B egységek is, Erdőssy Csaba és Mayer Keán bronzérmet szerzett kajakban, Kosznovszki Gergely Zoltán és Adolf Balázs pedig második lett a kenusok között.

„Azt mondtuk, hogy a tavalyi győri világbajnokságon elért eredményeket nem lehet felülmúlni, mégis sikerült.

Mindezt úgy, hogy nagyon kemény mezőny volt, egyik számból sem hiányoztak a korábbi világbajnokok. Nehéz kiemelni bárkit, mert minden versenyzőnk emberfelettit nyújtott, de Csay Renáta előtt külön megemelem a kalapom. Nehéz elképzelni, hogy az ő sikerességét és tehetségét valaha bárki megközelítheti. Dóczé Ádám pedig azzal, hogy gyakorlatilag a mai versenyen futott először a lábtörése után, olyan küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot, ami szintén rendkívüli. Örülök annak is, hogy a B egységek is kiválóan szerepeltek, ez igazán előremutató a jövőt illetően” – összegezte a csapat eredményességét Weisz Róbert, a maratoni szakág vezetőedzője.