Nem szeretné abbahagyni a kajakozást a csúcstartó

Csay Renáta kenu kenus maratoni kajak-kenu
Győr, 2015. szeptember 12. A későbbi második helyezett Csay Renáta a kajak egyesek versenyében a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon 2015. szeptember 12-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Sporttörténelmet írt Csay Renáta a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahol szombaton megszerezte 17., majd vasárnap Bara Alexandrával párosban a 18. világbajnoki aranyérmét is. A győriek világklasszisa azt mondta, még nem teszi a lapátot.

„A tizennyolc csak egy szám. Nyilván a felkészülésemhez plusz motivációt adott, de megmondom őszintén, nekem ugyanolyan, mint a többi. Illetve nem. Az elsőt megélni mindig felejthetetlen pillanat, a második meg azért fontos, mert igaz a mondás, hogy egy világbajnoki címet nehezebb megvédeni, mint megszerezni. A tizenhetedik és tizennyolcadik aranyérmem jó visszaigazolás volt, hogy nem telt el hiába egy újabb év, jól dolgoztunk és megérte annyi időt külön tölteni a családomtól" – nyilatkozta Csay Renáta a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek adott interjúban.

Nyilván az idén az is hajtotta, hogy egyesben visszaszerezze világbajnoki címét.

A tavalyi győri világbajnokságot sem éltem meg kudarcként, mert jól felkészültem, mindent megtettem a jó eredményéért. Szerettem volna hazai közönség előtt, Győrben egyes győzelmet ünnepelni, de ezt dobta a gép, a sors akarta, hogy így legyen. Sokan úgy gondolják, ezért nem tettem még a lapátot, ezért nem hagytam abba a kajakozást, pedig nem így van. A győri világbajnokság előtt egyszer azt nyilatkoztam, hogy az lesz az utolsó az életemben, de ezt a kijelentésemet már százszor megbántam. Hogy miért? Mert én egyáltalán nem szeretném abbahagyni a kajakozást, és nem elsősorban a sikerek, az aranyak, a csúcsok miatt. Hanem azért, mert számomra fontos az az út, amit bejárok a felkészülés alatt. Egyszerűen imádok kajakozni, dolgozni a sikerekért és nem akarok, nem is tudok hátat fordítani ennek a sportágnak.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Jövőre érdekes szezon elé tekinthet, hiszen a most U23-ban győztes, felnőttben ezüstérmes Kiszli Vanda személyében szép lassan kihívóra lel.

Ez így van rendjén, és tegyük hozzá: az idő nem nekem dolgozik. Vanda nagyon tehetséges, ügyes kajakos, jövőre például az ő jelenléte adhat plusz motivációt a felkészülésemhez. Le a kalappal előtte, hiszen most Brandenburgban az U23-as verseny megnyerése után felnőttben második lett, és végig a verseny alatt óriási segítséget jelentett nekem. Jövőre már csak a felnőttek között szerepel, így valóban érdekes szezon elé nézünk.

A sikeres formáción ne változtass elvét szem előtt tartva Bara Alexandrának sem int búcsút?

Én biztosan nem. Remélem ő is hajlandó velem jönni az úton. Nem akarok már új párt megszokni, nagyon jól összeillünk Szandival. Ráadásul most úgy nyertünk a világbajnokságon, hogy a rossz időjárási körülmények miatt csak hetven százalékot tudtunk kiadni magunkból.

Forrás: Getty Images for BEGOC/2015 Getty Images/Robert Prezioso

A csapattal megünnepelték a 18. vb-címet?

Sokan gratuláltak, Edvinnel jókat nevetgéltünk ezen a helyzeten, de külön nem tértünk ki rá (eddig a szakmai igazgató, a 17-szeres világbajnok kenus, Csabai Edvin volt a csúcstartó – a szerk). Nem is kellett. Nagyon örülök neki, hogy ilyen eredményesen szerepelt az egész magyar csapat, jó volt vasárnap délután a fiatalokkal ott ülni a lelátón és szurkolni a kajakos fiúknak, buzdítani a többieket. Büszke vagyok erre a társaságra, tényleg jó szemléletű, jó hangulatú csapat voltunk, és ez még nekem, sok világbajnokságot megélt, rutinos versenyzőnek is rengeteget jelent.

A család hogy fogadta?

Későn értünk haza éjjel, reggel már suliba vittem a gyerekeimet, akikkel váltottunk pár szót a versenyről. Fiam, Brúnó is kajakozik, s a hétvégén megszerezte az első érmét, egy ezüstöt, ami mellé itthon felakasztottam az én érmeimet is. Ünnepelni csak most fogunk.

Forrás: MTI/EPA/Paulo Novais

Akkor most jöhet a megérdemelt pihenés?

Nem, a hétvégén még elindulok a Hargas Memorialon, levezetőnek jó lesz. Utána azonban valóban kikapcsolok. De hogy meddig leszek meg kajakozás nélkül, azt nem tudom. Egy idő után hiányzik a mozgás, de még inkább a rendszeresség. Amikor nem járok edzeni, elfolyik a napom, elfolyik az életem. Többek között ezért is fontos nekem annyira a kajakozás.