Murray 40. trófeáját nyerte Pekingben

Andy Murray
Andy Murray of Britain hits a return against Grigor Dimitrov of Bulgaria during men's singles final at the China Open tennis tournament in Beijing on October 9, 2016. / AFP PHOTO / WANG ZHAO
Vágólapra másolva!
Az első helyen kiemelt brit Andy Murray nyerte meg a pekingi tenisztorna férfi versenyét, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot.

A háromszoros Grand Slam- és kétszeres olimpiai bajnok skót játékos 6:4, 5:4-nél nem tudta kiszerválni a meccset, semmire elvesztette az adogatását, ám a rövidítésben javítani tudott. A találkozó 1 óra 57 percig tartott.

Dimitrov a nyolcaddöntőben Rafael Nadalt győzte le, az elődöntőben pedig a kanadai Milos Raoninc bokasérülése miatt nem tudott kiállni ellene. A bolgárnak az újabb bravúrhoz már nem volt elég ereje.

A 29 éves Murray

pályafutása 40. trófeáját gyűjtötte be,

és immár 8-3-ra vezet Dimitrov ellen kettejük különpárharcában.

Andy Murray a pekingi versenyen Forrás: AFP/Wang Zhao

A fentebb említett Milos Raonicnak az elveszített elődöntő ellenére is jutott egy jó hír Pekingben: Az idén Wimbledonban döntős játékos 2014 után másodszor vehet részt a nyolcfős londoni szupertornán, az ATP-vb-n, amelyre november 13. és 20. között kerül sor. Korábban a világelső szerb

Novak Djokovic, Murray és a svájci Stan Wawrinka

biztosította helyét a mezőnyben.

A nőknél a világranglistán harmadik, 27 éves Agnieszka Radwanska pályafutása huszadik serlegét hódította el.

A 25 esztendős, magyar származású Konta még csak a második WTA-fináléját vívta, és továbbra is egy tornagyőzelemnél tart.

Eredmény, döntő:
férfiak (2,9 millió dollár összdíjazás):
Murray (brit, 1.) - Dimitrov (bolgár) 6:4, 7:6 (7-2)

korábban:
nők (6,3 millió dollár összdíjazás):
A. Radwanska (lengyel, 3.) - Konta (brit, 11.) 6:4, 6:2