Vágólapra másolva!
Az alpesi síző Miklós Edit számára november utolsó hétvégéjén kezdődik a világkupa idény, amelyben szeretne ugyanolyan kiegyensúlyozottan teljesíteni, mint az elmúlt szezonban, erre - meglátása szerint - minden esélye megvan, mert még soha nem dolgozott ilyen profi csapattal.

"Júniustól új csapattal dolgozok a svájci Stefan Abplanalp irányításával, akinek munkáját egy osztrák segédedző segíti, de a stábhoz tartozik egy masszőr és egy vaxmester is" - mondta a szerdai sajtótájékoztatón az olimpiai hetedik lesikló, aki hozzátette: most

már nem neki kell másokkal összedolgoznia, hanem időnként hozzájuk csatlakoznak

. Példaként említette Vancouver óriás-műlesikló bajnokát, a német Viktoria Rebensburgot.

Miklós Edit Forrás: MTI/EPA/EXPA/Johann Groder

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke az edzőváltással kapcsolatban az MTI-nek elmondta, őt azzal győzte meg a világhírű, korábban az olimpiai és világbajnok amerikai Lindsey Vonn-nal is foglalkozó tréner, hogy azt mondta neki, megtanítja nyerni Miklós Editet.

Az olimpiai arany a cél

A csíkszeredai születésű síző azt várja, hogy a profi körülményeket biztosító csapata által - amely valamennyi versenyére elkíséri - még jobb eredményeket ér el, s ennek megfelelő célokat tűzött ki, azaz a kedvenc pályájának számító St. Moritzban sorra kerülő februári világbajnokságon dobogóra szeretne állni lesiklásban, míg szuperóriás-műlesiklásban a legjobb tízben végezne.

"Ebben a sportágban nagy a sérülésveszély, így csak erre a szezonra koncentrálok,

Ezért kelek fel minden reggel" - mondta a 28 éves sportoló. "Ebben az idényben ugyanolyan konstans akarok lenni, mint az ezt megelőzőben, de három-négy hellyel előrébb, azaz több dobogós helyet akarok elérni".

Samsal Dalibor felépülése után Vk-pontokat szerezne Forrás: AFP

A másik vk-versenyeken szereplő magyar síző, a műlesikló Samsal Dalibor térdsérüléséből lábadozik, elmondása szerint még vannak fájdalmai, így nem állt össze pontosan a programja. Azt tartja a legfontosabbnak, hogy minél hamarabb visszatérjen a pályára és a vk-ban a legjobb harminc közé kerüljön, a vb-n pedig a legjobb 15 a cél.

Egymaga három kvótát hozhat

Kaszó elmondta, a mostani szezonnal megkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak, amely 2018 január közepéig tart valamennyi sísportban. Kifejtette,

amennyiben Miklós Edit a legjobb harmincban lenne mindkét gyors szakágban, az két plusz kvótát jelentene Magyarországban,

de szerinte Samsalnak is van esélye a legjobb harminc közé kerülni szlalomban, ami ugyancsak egy "többlet kvótát" jelentene.

A többi sportággal kapcsolatban Kovács Barnabás, az északi sízők szövetségi kapitánya tartott ismertetőt. Vörös Virág síugró versenyen bukott és olyan súlyos keresztszalag-sérülést szenvedett, hogy hétfőn meg kellett operálni. Nyolc hónapos kihagyás vár rá, pedig ő idén akár vk-versenyeken is indulhatott volna. Így viszont minimálisra csökkent az esélye, hogy kivívja a pjongcsangi indulást. A sílövőknél nagy valószínűséggel csak Szőcs Emőke kvótaszerzése valószínűsíthető, a sífutóknál pedig mindkét nemnél fiatalok szerepeltetése várható.