Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel a Facebookon reagált Hargitay András nyilatkozatára, amelyben az úszókapitány egy telefonbeszélgetésre hivatkozva arról beszélt, az úszó nincs közös állásponton Hosszú Katinkával.

ezért a félreértések elkerülése érdekében változatlan formában itt is közlöm délutáni nyilatkozatomat. Ebben álláspontom egyértelmű, az további magyarázatra nem szorul" – írta a közösségi oldalon Gyurta Dániel, a közlemény alá pedig belinkelte korábbi nyilatkozatát, amely így szól:

"Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben.

Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van, ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni."

Gyurta Facebook-bejegyzése egyik hozzászólójának „Ez mi?" kérdésére válaszolva azt írta,

számára érthetetlen Hargitay András közleménye.

Előzmények

Hosszú Katinka kedden nyílt levélben szólította lemondásra a Magyar Úszószövetség elnökét, Gyárfás Tamást. A szövetség vezérkara aznap közleményben reagált, szerda reggel pedig sajtótájékoztatót tartott. Gyurta Dániel szerdán a 24.hu-nak adott interjúban kiállt Hosszú Katinka mellett, Hargitay András viszont ennek ellentmondó nyilatkozatot tett. Közben Kapás Boglárka Gyurta Dániel (és egyben Hosszú Katinka) mellett állt ki.

Gyurta Dániel nem tudta értelmezni az úszókapitány közleményét Forrás: MTI/Illyés Tibor