Társoldalunk:

A menedzser szerint Gyárfásék hiteltelenek, a MÚSZ nem fizet

2016.11.18. 17:20

Hosszú Katinka nyílt levele óta felbolydult a magyar úszósport. Olimpikonjaink sorra állnak be a háromszoros riói aranyérmes mögé, miközben a Magyar Úszószövetség a problémákat konkretizáló vizsgálatot indított. Az elmúlt napokban azonban nem csak úszók világítottak rá a sportág legjobbjai és a MÚSZ a felszín alatt hosszú ideje elmérgesedett viszonyára.

Hosszú Katinka Gyárfás Tamás elleni akciójának másnapján a több magyar olimpikon képviseletét ellátó Strongaa menedzseriroda egy közleménnyel erősítette az úszónő kifakadását.

A bejegyzésben foglaltak szerint a menedzseriroda saját sportolói esetében is tapasztalta a Hosszú Katinka által nehezményezett módszereket, állításuk szerint a MÚSZ a mai napig nem fizette ki a riói olimpiára kínált felkészülési támogatást. A közleményben először szerepelt a világ- és Európa-bajnok Bernek Péter neve, később kivették, de továbbra is nyilvánvaló volt, hogy róla van szó.

A közleménnyel kapcsolatban megkerestük a Strongaa menedzserirodát. Szerettük volna tisztábban látni az ő álláspontjukat, illetve arra is kíváncsiak voltunk, miért most álltak elő a történettel, és utólag miért került ki a közleményből Bernek Péter neve.

Nem volt teljesen zavartalan Bernek Péter riói felkészüléseForrás: MTI/Kovács Anikó

Hogyan lehetséges, hogy az olimpiai felkészülési összeget még nem kapta meg a sportoló? Ezeket az összegeket nem előre szokták kifizetni?
Ezt a támogatási formát 2015 decemberében – Hosszú Katinka első sajtótájékoztatója után – hívta létre a szövetség. Az államtól (Emmi) érkező támogatási összeg fejében olyan szerződést küldtek a sportolóknak, amely arculati jogok használatához kötötte utalást. Ezt a szerződést Péter nem írta alá, többször egyeztettünk a szövetséggel egy mindenki számára elfogadható megoldásról, amelyre szóban igent is mondtak. Ennek ellenére sem a változtatott szerződés, sem az összeg nem érkezett meg Péter számára.

Mekkora összegről van szó, és milyen hátránya származott a hiányából Bernek Péternek?
A kiemelt tíz úszó 2 és 12 millió forint közötti összeget kapott, Péter nem a legfelső kategóriába tartozott. Az eredményességi szempontok alapján megítélt támogatás elmaradása, illetve visszatartása annak jele volt, hogy a szövetség nem tekint partnerként a sportolóra.

Más kár nem érte a versenyzőt azért, mert nem működött együtt?
Péter és mi is együttműködtünk a szövetséggel. Tettünk konstruktív megoldási javaslatokat, Peti pedig megfelelően képviselte a szövetséget és a magyar úszósportot (rendezvények, megjelenések, szponzorok képviselete) ezt követően is.

Bernek Péter a riói olimpián nem jutott döntőbeForrás: MTI

Milyen egyéb módon gyakoroltak nyomást a versenyzőre, illetve önökre a szövetség vezetői?
Péter azóta sem kapta meg a megígért és az eredményei alapján is járó összeget, a mi megkereséseinkre pedig nem jött reakció.

Miért csak most léptek a nyilvánosság elé ezzel a történettel?
A sportoló érdekében és vele egyeztetve az olimpia előtti felkészülését nem akartuk megzavarni, ezért nem tártuk a nyilvánosság elő az ügyet. Sőt, az olimpiát követően ismét nekifutottunk egy háttéregyeztetésnek a szövetséggel, de ezt követően sem foglalkoztak megfelelően Peti ügyével, hiszen továbbra sem kapta meg a felkészülési támogatást vagy a módosított szerződést. Az elmúlt időszak eseményei és az úszók nyilatkozatai rávilágítottak azokra a problémákra, amelyeket mi is észleltünk. Mintegy tizenegy hónap türelmes várakozás után hiteltelen volt azt olvasni a szövetség vezetőitől, hogy náluk a sportoló az első. A kettő együtt elég indok volt, hogy a nyilvánosság előtt is elmondjuk véleményünket.

Miért került ki a Facebookra kitett közleményükből a sportoló neve?
Elsősorban a jelenségre szerettük volna felhívni a figyelmet, a szakmában és a médiában is ismert volt, hogy sportolóink között kik az úszók.