Társoldalunk:

A Hóhért szó szerint kiütötték a ringből az utolsó meccsén

2016.12.18. 15:02

Karrierje utolsó mérkőzését a ringből kizuhanva, technikai kiütéses vereséggel zárta az 51 éves Bernard Hopkins, a profi ökölvívás elmúlt két évtizedének egyik legnagyobb alakja.

Hopkins a kaliforniai Inglewoodban, a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú nemzetközi bajnoki övéért lépett ringbe címvédő honfitársa, a 27 éves Joe Smith Jr. ellen. 

A meccs a nyolcadik menetben dőlt el, amikor Smith hatütéses kombinációja végén Hopkins kizuhant a ringből. Ezt követően a legendás öklözőnek 20 másodperce volt, hogy visszatérjen a szorítóba, ám az esés során bokasérülést szenvedett,  így nem tudta folytatni a küzdelmet. Hopkins szinte rögtön az eset után azt reklamálta, hogy nem ütések miatt esett ki, hanem Smith kilökte őt, ám a bírók nem így látták. 

Smith 24. profi meccsén a 23. győzelmét aratta. Hopkinsnak ez volt a nyolcadik veresége a profik között. 

Karrierje során 55 győzelmet aratott, két meccse döntetlennel, kettő pedig eredmény nélkül ért véget. Az amerikai sztár 1995 és 2005 között középsúlyú világbajnok volt, később pedig félnehézsúlyban is felért a csúcsra. Ez volt az első olyan veresége, amelyen idő előtt fejeződött be a meccse.