Vágólapra másolva!
Gyárfás Tamás kijelentette, hogy nem fog elindulni a Magyar Úszószövetség január 8-i elnökválasztásán. Így jelen állás szerint Bienerth Gusztáv lesz az egyetlen jelölt a posztra.

Cáfolva a korábbi sejtetéseket, a Magyar Nemzet megkeresésére Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) december 14-én 23 év után lemondott elnöke nem fogja magát jelöltetni a szervezet elnökválasztó közgyűlésén.

Nem ül többet a nagy asztal mögött Fotó: Adrián Zoltán - Origo

mondta a lapnak.

A hosszú tusakodás után a windsori rövid pályás világbajnokság előtt (nem hivatalosan) és után (ekkor már hivatalosan) is lemondó

Gyárfást legutóbb 112-1 arányban választotta meg elnökének a MÚSZ.

Hargitay András szövetségi kapitány szerint most is 80-40 arányban választanák meg a küldöttek, és Csurka Gergely, a szövetség sajtófőnöke is azt mondta, hogy kétharmados többséggel választanák meg Gyárfást. A sportügyekért felelős államtitkár, Szabó Tünde ugyanakkor kizártnak tartja, hogy a leköszönő elnök visszatérjen a posztra.

A lemondását követő sajtótájékoztatón pedig maga a leköszönő elnök nyilatkozott úgy, hogy ha elsöprő többséget érezne a háta mögött, akkor elgondolkodna az újrajelölésen:

"Nem én döntök ebben, hanem a közgyűlés. Van egy jelölőbizottság, amely meghallgatja a MÚSZ tagjait.

– mondta akkor.

Jelen állás szerint így január 8-án egyetlen jelöltről, Bienerth Gusztávról lehet majd szavazni a rendkívüli közgyűlésen.