Vágólapra másolva!
Kamil Stoch nyerte pénteken a bischofshofeni utolsó állomást, sikerével pedig a síugrók 65. Négysáncversenyén is győzött.

A kétszeres olimpiai bajnok az egész sorozatban kiegyensúlyozottan versenyzett, ez jellemezte Bischofshofenben is. Mindkét sorozatban volt nála jobb ugró, de így is megnyerte a viadalt és a Négysáncversenyt. 16 év után született ismét lengyel győzelem, ugyanis 2001-ben Adam Malysz lett az első.

Kamil Stoch öröme Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Daniel Karmann

Legnagyobb vetélytársát, a három állomást követően még az élen álló Daniel-André Tandét már az első sorozatban megelőzte, 1,7 pontos hátrányából 2,8 pontos előnyt kovácsolt, de ezzel még nem dőlt el a Négysáncverseny. A norvég viszont nem bírta el a rá nehezedő nyomást,

hatalmasat hibázott az utolsó ugrásnál, megbillent a levegőben, így már 117 méternél földet ért,

azaz csak 26. lett.

Ez azt jelentette, hogy a szintén lengyel, ezúttal harmadikként záró Piotr Zyla is megelőzte összetettben és a világkupa pontversenyében is visszavette tőle a vezetést a szlovén Domen Prevc, aki negyedik lett. Másodikként pedig a nap legnagyobb, 142 méteres ugrását bemutató osztrák Michael Hayböck végzett.

A 29 éves Stoch nemcsak összetettben az első lengyel győztes Malysz 2001-es diadala óta, ugyanis azóta egyetlen állomáson sem nyert lengyel síugró.

Eredmények:
1. Kamil Stoch (lengyel) 289,2 pont (134,5 m/138,5 m)
2. Michael Hayböck (osztrák) 283,3 (130,5/142)
3. Piotr Zyla (lengyel) 275,8 (131/137)

A Négysáncverseny végeredménye: 1. Stoch 997,8 pont, 2. Zyla 962,5, 3. Daniel-André Tande (norvég) 941,8
A vk állása 11 verseny után (még 16 van hátra): 1. Domen Prevc (szlovén) 646 pont, 2. Daniel-Andre Tande (norvég) 637, 3. Stoch 633