Társoldalunk:

Hiába olyan, mint a villám

2017.01.16. 09:38

Bár a nyitó napnak nincs még vége Melbourne-ben, volt már meglepetés, visszalépés, maratoni dráma, tenisztörténeti pillanat és kínzó kánikula. Az Australian Open első áldozata a 4. kiemelt Simona Halep. Tomas Berdych selejtezőből érkezett olasz ellenfele, Luca Vanni egy szett után feladta a meccset. Nisikori Kej ötjátszmás csatában, míg Marin Cilic 0:2 fordítva győzött.

Ha egy teniszező egy nappal az aktuális Grand Slam rajtja előtt arról beszél az interjúszobában, hogy egészségileg rendben van, jól érzi magát és remekül sikerült a felkészülése, az igazából nem jelent semmit. Persze, érthető, ha valaki nem akarja elárulni, hogy egyébként két hónapja térdsérüléssel bajlódik.

Simona Halep nyilatkozott nagyon pozitívan vasárnap, majd hétfőn a Rod Laver aréna első meccsén simán kikapott 6:3, 6:1-re az amerikai Shelby Rogerstől (52.), akit a 2015-ös US Openen 6:2, 6:3-ra vert. A 2013-as budapesti WTA-tornán győztes román tavaly már megtapasztalta, milyen kiesni az első fordulóban az Australian Openen, de mindent megtett azért, hogy az idén másképp legyen. Életében először nem karácsonyozott otthon a családjával, inkább az edzőjénél, Darren Cahillnél készült Adelaide-ben. Olcsó poén lenne, most azt mondani, hogy ez sem segített.

Halep nem véletlenül állt már a ranglista 2. helyén és egy friss kutatás szerint a női mezőny leggyorsabb játékosa, 23 km/óra a csúcssebessége, amivel Marin Cilic és Dominic Thiemnél is gyorsabb (csak a viszonyítás kedvéért a férfiaknál Novak Djokovic a villám 36 km/órás teljesítménnyel, Usain Bolt 44,7 km/órát tud).

A statisztikák semmit nem jelentenek 

 

A Tennis Australia keretein belül dolgozó Game Insight Group (GIG) tudományos alaposságú statisztikákat gyárt, innovatív fejlesztéseket készít elő, amik komoly hatással lehetnek a tenisz fejlődésére, az ütőtől a húron át a taktikáig. Az egyik ilyen statisztikai szoftver (a legkülönbözőbb paramétereket, adatokat értékelve, összegezve) azt állította, hogy Halepnek 91% az esélye a győzelemre Rogers ellen. Elfogadva, hogy a számok ritkán tévednek, nyugodtan állíthatjuk: óriási meglepetés született.

„Jól, agresszívan játszott, megérdemelte a győzelmet. Fájt a térdem az első játszma végétől, ami nehézzé tette a mozgást. Napok óta fájdalomcsillapítókat szedek, de sajnos egyre rosszabb lett. Nem tudtam azt játszani, amit szerettem volna. Sajnos 45-50 percet tudok fájdalom nélkül teniszezni. Nem gondoltam visszalépésre, mert az nem az én stílusom. Először a térdem kell rendbe hozni, de egyelőre nem tudom, mennyire súlyos az állapota. Nem hiszem, hogy operálni kell, az MRI után kiderül, mi vár rám" - magyarázta Simona Halep a vereségét követően.

Halep küzdött, küzdött hiábaForrás: AFP/Kena Betancur

A melbourne-i középiskolás, a 16 éves Destanee Aiava azzal írta be nevét a teniszlexikonokba, hogy ő lett a XXI. század szülöttei közül az első játékosa, aki pályára lépett egyéniben, Grand Slamen. A ranglistán 273. ausztrál természetesen szabdkártyával került a főtáblára, ahol 6:3, 7:6-ra kikapott a német Mona Bartheltől.

Serena okosabb, mint én

Nem lehet egyszerű Venus Williams helyzete. Az ausztrál gimnazistánál 20 évvel idősebb amerikaitól rendre megkérdezi valamelyik tapintatlan újságíró, hogy nem gondol-e a visszavonulásra. Az amerikai legenda irigylésre méltó türelemmel és intelligenciával kezeli ezeket a helyzeteket. Hétfőn is megkapta az ostoba kérdést, amire azt válaszolta, hogy egyszer majd gondol rá, csak nem tudja, mikor lesz az. Finoman faggatták arról is, hogy nem követi-e húgát.

„Serena sokkal okosabb, mint én. Ő egy bölcs nő. Belekezd az igazi életbe, amivel nekem is utat mutat. Talán én is felnövök"- mondta Venus Williams, mintegy kommentálva testvére eljegyzését. Ha már a Williams nővéreknél tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy a női párosban ellenük mutatkozik be Babos Tímea és Anasztaszia Pavljucsenkova. Babos érthetően nem igazán örült a sorsolásnak, de ő is tudja, hogy ha valamikor el lehet kapni őket, akkor az inkább az első fordulója egy Grand Slamnek.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
nők:
Kerber (német, 1.)-Curenko (ukrán) 6:2, 5:7, 6:2
Suarez Navarro (spanyol, 10.)-Cepelova (szlovák) 6:2, 6:2
Peng Suaj (kínai)-Kaszatkina (orosz, 23.) 6:0, 7:6 (7-5)
Witthöft (német)-Hozumi (japán) 7:5, 7:6 (8-6)
Rogers (amerikai)-Halep (román, 4.) 6:3, 6:1
Muguruza (spanyol, 7.)-Erakovic (új-zéland) 7:5, 6:4
Kuznyecova (orosz, 8.)-Duque (kolumbiai) 6:0, 6:1
Szvitolina (ukrán, 11.)-Voszkobojeva (kazah) 6:0, 6:2
V. Williams (amerikai, 13.)-Kozlova (ukrán) 7:6 (7-5), 7:5
Vandeweghe (amerikai)-Vinci (olasz, 15.) 6:1, 7:6 (7-3)
Csang (kínai, 20.)-Szasznovics (fehérorosz) 6:0, 6:3
Pavljucsenkova (orosz, 24.)-Rogyina (orosz) 6:1, 7:6 (7-2)
Jankovic (szerb)-Siegemund (német, 26.) 6:1, 1:6, 6:4
Begu (román, 27.)-Svedova (kazah) 5:7, 6:3, 6:4
Puig (Puerto Ricó-i, 29.)-Tig (román) 6:0, 6:1
Szevasztova (lett, 32.)-Hibino (japán) 6:4 után Hibino feladta
Boserup (amerikai)-Schiavone (olasz) 6:2, 6:4
Vögele (svájci)-Nara (japán) 2:6, 6:2, 6:3
Barty (ausztrál)-Beck (német) 6:4, 7:5
Parmentier (francia)-Doj (japán) 7:5, 7:5
Kr. Pliskova (cseh)-Golubic (svájci) 6:3, 2:6, 6:4
Cirstea (román)-Hromacseva (orosz) 6:2, 6:1
Vihljanceva (orosz)-King (amerikai) 6:3, 6:2
Fourlis (ausztrál)-Tatishvili (amerikai) 6:4, 6:3
Kucova (szlovák)-McHale (amerikai) 6:4, 6:0
Riske (amerikai)-Brengle (amerikai) 7:5, 6:3
Lepchenko (amerikai)-Bertens (holland, 19.) 7:5, 7:6 (7-5)
Görges (német)-Siniakova (cseh) 3:6, 6:3, 6:4
Crawford (amerikai)-Davis (amerikai) 4:6, 6:3, 6:0
Barthel (német)-Aiava (ausztrál) 6:3, 7:6 (7-4)
Tüan (kínai)-Sramkova (szlovák) 6:3, 6:4

férfiak:
Murray (brit, 1.)-Marcsenko (ukrán) 7:5, 7:6 (7-5), 6:2
Cilic (horvát, 7.)-Janowicz (lengyel) 4:6, 4:6, 6:2, 6:2, 6:3
Tsonga (francia, 12.)-Monteiro (brazil) 6:1, 6:3, 6:7 (5-7), 6:2
Kyrgios (ausztrál, 14.)-Elias (portugál) 6:1, 6:2, 6:2
Bublik (kazah)-Pouille (francia, 16.) 6:0, 3:6, 6:3, 6:4
Schwartzman (argentin)-Cuevas (uruguayi, 22.) 6:3, 6:3, 6:0
Sock (amerikai, 23.)-Herbert (francia) 6:4, 7:6 (7-4), 6:3
Lacko (szlovák)-Ramos (spanyol, 26.) 4:6, 7:5, 1:6, 6:4, 6:3
Johnson (amerikai)-Delbonis (argentin) 6:3, 6:4, 6:4
Seppi (olasz)-Mathieu (francia) 6:4, 7:6 (7-4), 6:7 (3-7), 7:5
Evans (brit)-Bagnis (argentin) 7:6 (10-8), 6:3, 6:1
Lorenzi (olasz)-Duckworth (ausztrál) 6:4, 7:6 (7-4), 6:7 (4-7), 6:4
Hacsanov (orosz)-Mannarino (francia) 6:4, 3:6, 7:6 (11-9), 6:3
Lajovic (szerb)-Robert (francia) 6:3, 6:3, 6:3
Dzsaziri (tunéziai)-Szoeda (japán) 6:3, 6:4, 6:3
Szela (izraeli)-Granollers (spanyol) 5:7, 6:3, 6:2, 6:0
Rubin (amerikai)-Fratangelo (amerikai) 6:7 (4-7), 7:5, 3:6, 6:2, 6:2

Nisikori (japán, 5.)-Kuznyecov (orosz) 5:7, 6:1, 6:4, 6:7 (6-8), 6:2
Berdych (cseh, 10.)-Vanni (olasz) 6:1-nél Vanni feladta
Isner (amerikai, 19.)-Kravcsuk (orosz) 6:3, 6:4, 6:7 (5-7), 6:1
Tomic (ausztrál, 27.)-Bellucci (brazil) 6:2, 6:1, 6:4
Troicki (szerb, 29.)-Dzumhur (bosnyák) 6:4, 6:4, 2:6, 2:6, 6:3
Querrey (amerikai, 31.)-Halys (francia) 6:7 (10-12), 7:6 (7-4), 6:3, 6:4
Chardy (francia)-Almagro (spanyol) 4:0-nál Almagro feladta
Harrison (amerikai)-Mahut (francia) 6:3, 6:4 6:2
Estrella Burgos (dominikai)-Bedene (brit) 7:6 (9-7), 7:5, 0:6, 6:3
De Minaur (ausztrál)-Melzer (osztrák) 5:7, 6:3, 2:6, 7:6 (7-2), 6:1
M. Zverev (német) - Garcia-Lopez (spanyol) 6:3, 7:6 (7-5), 6:4
Rubljov (orosz)-Lu (tajvani) 4:6, 6:3, 7:6 (7-0), 6:3