Vágólapra másolva!
Felesleges volt félteni Piros Zsombort a második helyen kiemelt tajvani ellenfelével szemben az Australian Open junior férfi egyes versenyében, mert a magyar fiú parádésan teniszezett, az első pillanattól vezetett, és magabiztosan győzött 6:3, 6:2-re a legjobb 16 között.

„Életem egyik legjobb versenye ez, nagyon örülök, hogy viszonylag simán, nagyon jó játékkal tudtam megverni a srácot, különösebb erőlködés nélkül. Életem eddigi legjobb meccse volt, ilyet még nem produkáltam, magam is megleptem ezzel a játékkal. A szerva nem az erősségem, de ma az is eszméletlenül jól ment. Nyilvánvaló, ez az én napom volt. Nagyon jól kellett startolnom, hogy ilyen sima legyen a mérkőzés. Minden terhet levettem a vállamról, ezért is tudtam ennyire felszabadultan és jól játszani" – értékelt a Piros Zsombor az Origo helyszíni tudósítójának. A 17 éves teniszező már a elődöntőről álmodik, és azt is elárulta, kinek a meccsére jutna be a legszívesebben.