Társoldalunk:

Összejött a Nadal-Federer álomdöntő

2017.01.27. 14:56

Rafael Nadal ötszettes, közel ötórás csatában győzött Grigor Dimitrov ellen, és bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság vasárnapi döntőjébe, ahol Roger Federer lesz az ellenfele.

A kilencedik helyen kiemelt spanyol óriási, ötszettes csatában verte a bolgár Grigor Dimitrovot, a meccs 4 óra 56 percig tartott. A 14-szeres Grand Slam-győztes, 30 éves Nadal kezdett jobban, viszonylag simán hozta a nyitószettet, ezután azonban a 25 éves rivális egyenlíteni tudott. A harmadik és negyedik játszma egyformán rövidítéssel ért véget, majd a döntő szettben Nadal 4:4-nél brékelni tudott, saját adogatását pedig hozta, a harmadik meccslabdáját értékesítve megnyerte a csatát.

Így két exvilágelső és két volt melbourne-i bajnok csap majd össze a döntőben: Nadal 2009-ben, nagy riválisa, a svájci Federer pedig 2004-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2010-ben emelhette magasba a Norman Brookes-kupát. Kettejük különpárharcában Nadal vezet 23-11-re, ami pedig a GS-döntőket illeti, 6-2-re. A 35 éves Federer legutóbb 2007-ben, Wimbledonban tudta Grand Slam-döntőben megverni a mallorcai játékost. 

Rafael Nadal ünnepelhetettForrás: AFP/Peter Parks

Érdekesség, hogy idén a nőknél is retrófinálét rendeznek az Australian Openen: a szombati döntőben Serena és Venus Williams játszik majd. Az idei egyes döntők mind a négy résztvevője elmúlt már 30 éves.

Nadal 2014 óta először jutott el a torna döntőjébe, akkor a svájci Stanislas Wawrinka győzött. Ugyanabban az évben, a Roland Garroson szerezte meg eddigi utolsó, 14. Grand Slam-győzelmét

Eredmények, férfi egyes, elődöntő:
Nadal (spanyol, 9.) - Dimitrov (bolgár, 15.) 6:3, 5:7, 7:6 (7-5), 6:7 (4-7), 6:4

női páros, döntő:
Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safarova (amerikai, cseh, 2.) - Andrea Hlavackova, Suaj Peng (cseh, kínai, 12.) 6:7 (4-7), 6:3, 6:3.