Társoldalunk:

Piros Zsombor: Eszméletlenül okosan kellett játszanom, hogy megtörjem

2017.01.27. 10:52

Piros Zsombor pénteken nagyszerű játékkal, 6:3, 6:4-re legyőzte az 5. helyen kiemelt francia Corentin Moutet-t, és bejutott az év első Grand Slam-tornájának döntőjébe. A mérkőzés után az Origo helyszínen tartózkodó munkatársának nyilatkozott először.

A nagyszerű teniszt bemutató két fiatal játékost állva tapsolta meg a mérkőzés után a közönség. Kívülről biztos, hogy nagyon szép volt a játék, de a pályán azért nem volt minden fenékig tejfel.

"Az első pont legalább fél percig tartott, és el is kezdtem savasodni. Akkor arra gondoltam, hogy fogom én ezt végig bírni? De szerencsére bírtam" - mondta Piros Zsombor, aki abból a szempontból is nagyon profi volt, hogy csak a meccs végén gondolt rá, hogy valóban legyőzheti esélyesebbnek tartott ellenfelét.

A régi énje elveszítette volna a meccsetForrás: AFP/Greg Wood

"Mikor gondoltam rá először, hogy győzhetek? Az igazat mondom: negyven semminél az utolsó játékban, amikor ő szervált, és három meccslabdához jutottam, akkor gondoltam először arra, hogy döntős lehetek."