Vágólapra másolva!
Lara Gut elesett a női alpesi kombináció műlesikló része előtti bemelegítéskor, térdszalagszakadást szenvedett, így nem csupán a St. Moritzban zajló világbajnokság, de a szezon is véget ért számára.

Gut a szám egyik esélyesének számított az után, hogy a harmadik legjobb időt érte el a délelőtti lesiklásban, így mindössze 43 század volt a hátránya az olasz éllovas, Sofia Goggiával szemben a műlesiklás előtt.

Gut a bemelegítés során bukott, mentőhelikopterrel vitték kórházba, a svájci Blick azt írta, a klasszis versenyzőnek a bal elülső keresztszalagja elszakadt, emellett meniszkuszsérülést is szenvedett.

Nem ez volt az első nagy bukás a vébén, a 28 éves monacói Olivier Jenot kedden szuper-G-ben esett hatalmasat.

Lara Gut Forrás: Instagram/Lara Gut

Gut pályafutása során három ezüst- és két bronzérmet nyert eddig a vb-ken. A kombinációban 2009-ben másodikként végzett, legutóbb pedig a keddi nyitószámban, szuperóriás-műlesiklásban állhatott a dobogó legalsó fokára, továbbá ő volt az egyik favoritja a vasárnapi lesiklásnak is.

A versenyt végül a hazai szurkolók örömére Wendy Holdener nyerte, a 23 éves versenyző elsősorban műlesikló teljesítményének köszönheti aranyérmét, ugyanis a lesiklás után még csak a hetedik helyen állt. Ugyanakkor hátránya kevesebb mint egy másodperc volt az éllovashoz képest, ami szlalomspecialistaként korántsem tűnt behozhatatlannak. Holdener fantasztikusan síelt a második futamban, így viszonylag nagy előnnyel állt az élre az osztrák Michaela Kirchgassert megelőzve.

Wendy Holdener Forrás: AFP/Joe Klamar

Az utána következők közül már csak honfitársa, a leggyorsabb számban negyedik Michelle Gisin számított jó műlesiklónak, ő alaposan meg is közelítette, de végül öt századdal elmaradt tőle.

Holdener pályafutása legnagyobb sikerét aratta, de aranyérme nem tekinthető meglepetésnek, ugyanis 2011-ben junior világbajnok volt, az előző világkupaszezonban pedig kétszer is dobogóra állhatott ebben a számban, és egyszer nyert is.

Eredmények, női kombináció:
1. Wendy Holdener (Svájc) 1:58.88 perc (1:17.84 perc/41.04 másodperc)
2. Michelle Gisin (Svájc) 1:58.93 (1:17.47/41.46)
3. Michaela Kirchgasser (Ausztria) 1:59.26 (1:18.23/41.03).