Vágólapra másolva!
A 25 éves kínai Tan Csung-ji nyerte meg a Teheránban 64 résztvevővel megrendezett női kiesésese rendszerű világbajnokságot, ezzel ő lett a női sakkozás történetének 16. világbajnoka. A döntőben az ukrán Anna Muzicsukkal viaskodott, ahol a négy klasszikus gondolkodási idejű játszmájuk után 2-2-re álltak, így rájátszás döntötte el a cím sorsát. Az első rapidpartiban döntetlen született, a második ütközet a kínai nagymesternő győzelmével ért véget a 42. lépésben.

A Nemzetközi Sakkszövetség tavalyi, a bakui sakkolimpia idején megtartott kongresszusán fogadták el az Iráni Sakkszövetség jelentkezését a kieséses rendszerű világbajnokság rendezésére. A női sakkozók körében nem kis felzúdulást váltott ki a döntés.

A kulisszákra igazán nem lehetett panasz Forrás: Tehran2017.fide.com/David Llada

Többek között visszautasította a részvételt az ukrán exvilágbajnoknő Marija Muzicsuk, így tiltakozva a helyszín és a hidzsáb kötelező viselése miatt. Nővére, Anna azonban harcba szállt a címért. Az amerikai sakkozónők közül Irina Krush és Nazi Paikidze mondták le a vb-t, ismeretlen okok miatt a világranglista harmadik indiai Humpy Koneru sem nevezett. Tavaly az iráni főváros Grand Prix-versenyt is rendezett, a 12 résztvevő az ottani törvényeket tiszteletben tartva fejkendőben küzdött meg egymással.

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan már tavaly májusban jelezte, hogy nem vesz részt a világbajnokságon.

Már régóta nehezményezi, hogy a női világbajnoknak nincs olyan privilégiuma, mint a férfi világelsőnek:

páros mérkőzésen megszerzett címét már egy év múlva meg kell védenie a kieséses rendszerű világbajnokságon. Hou Ji-fan a monacói GP-tornán aratott fölényes győzelme után a sorozattól is visszalépett.

Hou Ji-fan nem ült asztalhoz Teheránban Forrás: XINHUA/Jia Yuchen

Az előző világbajnokságról, valamint Élő-pontok alapján, illetve a kontinensviadalokról lehetett kivívni a teheráni indulási jogot. Az egyetlen magyar résztvevő, olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang, például a 2014-es Eb-n elért eredményével kvalifikálta magát.

Azért így sem volt ez rossz

A női sakkozás elitjének versenyében a kínai Ju Wenjun vezette a rajtlistát, olimpiai bajnoknők, exvilágbajnoknők, kontinensbajnokok, rutinos nagymesterek és az utánpótlás legjobbjai csatáztak. A küzdelmek február 12-én kezdődtek meg, hgy március 3-án már a női sakkozás új világbajnoknőjét köszönthessük.

Az első öt fordulóban két-kétjátszmás páros mérkőzésekre került sor, 1-1 esetén rájátszás döntötte el a továbbjutást. Kellemetlen meglepetésre

a 13. helyre rangsorolt Hoang Thanh Trang már az első körben kikapott a 20 éven aluli világbajnoknőtől, az ukrán Natalija Bukszától,

aki szerencsésebb kézzel sakkozott, nagymesternőnk nagy esélyt szalasztott el. A lebonyolításra jellemzően ki jobban, ki kevésbé bírta a megpróbáltatásokat, birkózott meg a játszmák fokozott feszültségével, az egyre fokozódó téttel. Már itt is rangadók sorát játszották, a legjobb nyolc közé a kínai Ni Siqun kivételével az esélyesek jutottak, igaz, ki könnyebben, ki nehezebben vette az akadályokat.

A negyeddöntőben sorsdöntőnek bizonyult a kínai derbi, ahol Tan Csung-ji legyőzte honfitársnőjét, Ju Wenjunt, akinek azért nem volt oka túlzott szomorúságra, hiszen a GP-sorozat megnyerésével már biztosította helyét az őszre tervezett világbajnoki döntőben. Az elődöntőben az ukrán Anna Muzicsuk kettős győzelemmel az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot búcsúztatta.

Az ukrán Anna Mazicsuk (balra) a negyeddöntőben búcsúztatta az korábbi világbajnokot Forrás: Tehran2017.fide.com/David Llada

Ugyanebben a szakaszban Tan Csung-ji és az indiai Dronavalli Harika párbaja hihetetlenül izgalmas rájátszásban dőlt el, a „hirtelen halál" parti döntött. A kínai nagymesternő már harmadik „pótvizsgáján" bizonyította, hogy a legizgalmasabb pillanatokban is képes volt megőrizni hidegvérét.

Volt visszaút

A tavaly rapid-és villám-világbajnoki címet szerzett Anna Muzicsukot sokan gondolták a döntő esélyesének, magabiztos játékkal, 10 partijából gyűjtött 9 pontjával zárta az öt fordulót, míg Tan Zhongyi három meccsen is a pokol tornácán érezhette magát. Döntetlen lett az első parti, Tan Csung-ji vezetést szerzett, Anna Muzicsuk a vb legjobbnak tartott játszmájában aratott győzelmével egyenlített ki. Békésebb döntetlen a negyedik összecsapásban, s jött a rájátszás.

A sakkvilág 16. női világbajnoka lett a kínai Tan Csung-ji Forrás: David Llada [email protected]

A rapidpartban 25-25 perc gondolkodási idővel és 10-10 másodperc lépésenkénti gondolkodási idővel gazdálkodhattak. Anna Muzicsuk hiába állt jobban, néha nyerés közelében az első rapidpartiban, a kínai nagymesternő kiharcolta a döntetlent. A második játszmában elért győzelmével pedig a csúcsra ért, a kapkodásban Muzicsuk királyával „aknamezőre" lépett.

A rajtlistán csak a kilencedik, korábban az első tízben sem jegyzett, a bakui sakkolimpián a kínai válogatottal és saját tábláján is aranyérmes 25 éves nagymesternő világbajnok lett.

Tan Zhongyi útja a világbajnoki címig

Tan Csung-ji (kínai, 2502) – Sabina-Francesca Foisor (amerikai, 2272) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Anna Usenyina (ukrán, 2444) - Tan Csung-ji (kínai, 2502) 4,5 – 4,5 (1 – 0, 0 – 1, 1 – 0, 0 – 1, 0 - 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 - 1, döntetlen)
Tan Csung-ji (kínai, 2502) - Rout Padmini (indiai, 2387) 3,5 – 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, döntetlen)
Tan Csung-ji (kínai, 2502) - Ju Wenjun (kínai, 2583) 1,5 – 0,5 (döntetlen, 1 – 0)
Tan Csung-ji (kínai, 2502) – Dronavalli Harika (indiai, 2539) 5 – 4 (1 – 0, 0 – 1, 0 – 1, 1 – 0, 1 – 0, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Anna Muzicsuk (ukrán, 2558) – Tan Csung-ji (kínai, 2502) 2,5 – 3,5 (döntetlen, 0 – 1, 1 – 0, döntetlen, döntetlen, 0 – 1)

Tan Csung-ji (2502) - Muzicsuk,A (2558)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 dxc4 7.Hxf5 exf5 8.e3 Hbd7 9.Fxc4 Hb6 10.Fe2 Fd6

Számításba jött a 10...g6 11.0-0 Fg7 12.Be1 0-0 13.Fd2 Be8 folytatás.

11.Ff3 0-0 12.0-0 Be8 13.Vc2 Vd7 14.b3 Be7 15.Ha4 Bae8 16.Hc5 Vc8 17.Fd2 Hbd5 18.Bac1 He4 19.Fg2 g6 20.b4 Vc7?!

Anna Muzicsuk átengedte a kezdeményezést.

21.Hxe4

Jobb volt a 21.b5 Fxc5 22.Fxe4 fxe4 23.Vxc5 folytatás.

21...fxe4 22.b5 Fa3 23.Bb1 cxb5 24.Vb3 Vd6 25.Vxb5 Bc8 26.Vb3 Kg7 27.Fc1 Fxc1 28.Bbxc1 Bc6 29.Bxc6 Vxc6 30.Va3 Vb6 31.Bc1 Vb4 32.Vxa7 Hc3 33.Bf1 Vc4 34.Va3 Be6 35.Be1 Ba6 36.Ve7 Bxa2

Pontosabb volt a 36...b5 37.Ve5+ Bf6 folytatás, amely jó ellenesélyt biztosított volna.

37.Fxe4 b5 38.Ff3 b4 39.Ve5+ Kh6??

A kapkodásban Anna királyával aknamezőre lépett.

Bizony, ezt nem kellett volna Forrás: Origo

40.g4 f6 41.Vxf6 Ba5 42.h4 és sötét feladta