Vágólapra másolva!
Háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk, Dusev-Janics Natasa jelenleg Kínában készül, és ígéri, ugyanolyan erős lesz, mint korábban.

A 34 éves versenyző sokat kihagyott, szülés után volt egy komoly gerincműtétje is, a riói olimpia után súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, tavaly novemberben meg is operálták, és nem lehetett tudni, hogy folytatja-e a versenyzést.

Kínába utazott családjával, ott edzősködni kezdett férjével, Andrian Dusevvel, nemrég azonban olyan képet posztolt a Facebookra, amelyből arra lehet következtetni, hogy akár vissza is térhet.

"Szerintem újra látni fogtok így vagy még jobb állapotban. Ismét gyors akarok lenni" - írta hozzá.

Pénteken pedig az alábbi fotóval jelentkezett be, kínai sportolókat tanít nyújtani: