Trükkökkel lehetett hatni az agár típusú beduinokra

Fischer Ferenc több mint két évtizeden át nevelt pingpongosokat az Arab-félszigeten. Milyen társasági élet zajlott az ottani magyarok közt, hogyan lehet motiválni olyanokat, akiknek minden adott az életben, és miért kellenek külföldi bírók a katari focibajnokságba? Történetek a Perzsa-öböl partjáról.

Fischer Ferenc több mint húsz évig élt a Közel-Keleten, két évig Kuvaitban, majd Katarban edzett asztaliteniszezőket. Játékosként ifjúsági válogatott volt, majd rövid hazai edzősködés után elfogadta a kuvaitiak ajánlatát.

Fischer Ferenc az ősszel tért vissza Dohából Fotó: Hirling Bálint - Origo

1993-ban az arab országból megkeresték a magyar szövetséget, így került ki három edző, Fischer mellett Volper László és Bánlaki Zsolt. A szerződés aláírása után még egy évig kellett várniuk, mire 1994 májusában munkába állhattak kint.

"Akkoriban rengeteg magasan kvalifikált magyar, körülbelül háromszáz család élt Kuvaitban.

Élénk társasági élet zajlott, ha valami történt a világban, arról egy péntek délelőtt a tengerparton harmincféle véleményt hallhattam.

Elmondta az álláspontját a matematikaprofesszor, a halbiológus, a földmérő" - emlékszik a kuvaiti időkre.

Idén márciusban mi is hasonlót tapasztaltunk a katari magyarok körében, de 1996-ban, amikor Fischer odaköltözött, összesen csak négy magyar család élt ott. Fischer kapott egy ajánlatot Katarból, amit biztosabbnak érzett, és el is fogadott - az egyik legnépszerűbb helyi klubhoz, az al-Szaddhoz került. Csak később derült ki, hogy a kuvaiti szerződését nem is hosszabbították volna meg.

A magyar edző néhány hónappal az után érkezett az országba, hogy az emír, Hamad Al-Thani megpuccsolta az apját. Akkor még Doha egészen más volt, mint ma, az utóbbi évtizedek szédületes fejlődése után.

Doha szédítő fejlődése Forrás: Origo

Az akkor színre lépett emír - ahogy a jelenleg uralkodó fia, Tamim is - rengeteget áldozott a sportra és a kultúrára. Ezzel együtt sem könnyű ott az edzők helyzete, a helyiek megszokták, hogy mindenük megvan, számukra minden adott az életben, nem könnyű őket motiválni, rávenni a rendszeres edzésekre, fogyasztásra, a sporttal járó szigorú életmódra.

"Egy-egy embert lehet találni, aki belülről úgy érzi, jó dicsőséget szerezni. De valóban nem könnyű motiválni őket. Egy este lementem a romániai magyar kézilabdás, Birtalan István erőnléti edzésére.

Összesen négy ember lézengett ott. Kérdeztem, mit tudsz csinálni, ha csak ennyien vagytok? Azt mondta: sokat nem, mert a négyből három kapus."

De olykor történnek csodák: "Velem szemben lakott egy marokkói kézilabdaedző. Egyszer épp edzést tartott, amikor bejött két katari gyerek, és elkezdték falhoz rugdosni a labdákat. Az edző elzavarta őket, majd tíz perc múlva jött a klubmenedzser, hogy baj van, mert az egyik gyerek az emír fia, a másik a koronaherceg. A két gyerek kint megvárta az edzés végét, majd odament az edzőhöz, és bocsánatot kért. Nem is lett semmiféle retorzió."

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Hasonló Fischerrel is történt. Az egyik tízéves tanítványa tűrhetetlenül viselkedett, verekedett, a többiek ujjait tördelte, és egy nap elszakadt a cérna, "úgy berágtam, hogy lecsavartam egy fülest neki". Mindenki azt gondolta, ebből baj lesz. Másnap jött is a tanítvány apja, mögötte a fiával. Bementek az irodába, ahol az apa "kezet csókolt nekem! Azt mondta, Fischer úr, ha mindennap megveri, az sem baj, ez a gyerek annyira rossz otthon is, hogy nem is értem! Erre igencsak elnyúlt a klubmenedzser képe, mert ilyet még sosem látott."

A történet vége már-már mesebeli. A fiúból Fischer tanácsára vámtiszt lett, a mai napig is az.

"Egyszer a reptéren egy kanadai turista részegen hepciáskodott, majd még káromkodva oda is szólt az egykori tanítványomnak, aki erre lekevert neki egyet. Feljelentés lett, hatósági ügy, de a turista továbbra is annyira negatívan viselkedett, hogy végül elnézést kértek a tanítványomtól, és semmilyen bántódás nem érte. Ugyanaz megtörtént vele is."

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az edző nem akar igazságtalan lenni, a katariak javára írja, hogy tehetségesek, a tanítványaival meg is nyert mindent országos szinten, és az öbölben is gyakran ők voltak a legjobbak. "Jó a gömbérzékük, jól mozognak, némelyikük elképesztően szálkás, vannak köztük agár típusú beduinok. Csak hát lusták, ezért mindenféle trükkökkel kell a szívükre hatni."

Többek között szándékosan nem tanult meg arabul, úgy érezte, így nagyobb a respektje, és "ha arabul beszélünk, biztosan megszívatnak, kisírják maguknak, amit akarnak, rádumálnak mindenre". Angolul ugyanez már nem ment nekik.

Összesen mintegy kétszáz tanítványa volt, akadt olyan, aki "százból kilencvenötször az asztalra küldte a labdát, amikor először fogott ütőt a kezébe. De mindenféle furcsa mozdulatokkal tette ezt, és két-három évembe tartott rászoktatni a szabályos ütésekre."

Sajátosan szurkolnak

Katarban a foci visz mindent, de minden sportágnak jók a körülményei. Az al-Szadd csarnokát a Manchester United híres stadionja, az Old Trafford mintájára építették meg, az asztalitenisz World Tour-sorozat pénzdíja Katarban az egyik legmagasabb, a nemzetközi szövetség jelentéseiben mindent csupa kiválóra értékelnek.

"Egyetlen probléma van: nincs néző."

És ez még a focira is igaz, ahogy azt magunk is megtapasztaltuk.

Ezzel együtt rivalizálás van. Mostanában azért visznek külföldi bírókat, mert a helyiek származásuk szerint elfogultak voltak. "Jártam olyan focimeccsen, ami 110 percig tartott, csak mert vesztésre állt a bíróhoz közelebb álló csapat. Megérte túlórázni, mert végül 2-2 lett."

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Máskor meg egy edzés miatt elkésett egy koncertről, amiből csak egyetlen előadás volt. "Bent volt a jegy a feleségemnél, de nem akartak beengedni. Mondtam, hogy edző vagyok. Hol? A Szaddnál. Akkor nem mehet be, jelentette ki a rendező." A koncert előtt meccs is volt, Fischer a 92. percig látta, amikor az al-Rajjan 3-2-re vezetett a Szadd ellen.

"Megpróbáltam ezzel a jó hírrel megenyhíteni, de csak rontottam a helyzetemen: a rendező közölte, hogy 'még szívat is? 4-3-ra nyert a Szadd'.

Végül azért beengedett, miközben fejcsóválva megjegyezte: 'Na de ilyen hibákat!' Tehát azért van elköteleződés."

Fischer már betöltötte a hatvanadik évét, és mivel a nem katariak munkaviszonya ilyenkor véget ér, tavaly szeptemberben hazajött. "Édesapám már a 86. évét tapossa, itthon vannak a gyerekeim és az unokáim is, ezért örömmel jöttem haza."

Egyelőre a lakásfelújítás köti le, no meg ismét túl van egy télen, amitől alaposan elszokott. Élvezi a budapesti életet, a társaságot, és még újabb feladatok elvállalását is fontolgatja.

Maga a csoda

Ezekkel a szavakkal jellemezte Fischer az Aspire akadémiát, ahol "egyetlen légtérben megtalálsz mindent, van uszoda, birkózószőnyegek, röplabdaterem, külön atlétikai pálya és külön focipálya. Ez mind-mind egy légtérben. Amikor a kupolát építették, a földről nézve úgy tűntek az emberek, mintha hangyák rohangáltak volna a magasban."