Társoldalunk:

Nem haltunk bele - a verseny, ahol a teljesítmény csak másodlagos

2017.04.08. 18:27

Szombaton a 32. Telekom Vivicittá rövidtávú futamain állhattak rajthoz a mozogni vágyók, akiket a nem túl kellemes időjárás sem tántorított el a futástól. Kicsik és nagyok, versenyzők és hobbisportolók együtt lepték el a Városligetet, ahol nem elsősorban a teljesítmény, hanem a közösségi élmény volt a lényeg.

Április eleje, a nap süt, az emberek többsége mégis nagykabátban sétál az utcán, annyira süvít a szél. A metrófülke dugig van tömve, alig lehet megmozdulni. Fiúk és lányok, gyerekek és felnőttek beszélgetnek egymással, például arról, hogy az egyes metrót miért nevezik földalattinak. Az egyik kislány félve húzza szét a kabátját, ami alatt feltűnik a vivicittás rajtszám.Mi az, talán szégyelled?" – kérdezi nevetve az apja, majd mutatja a pólóját, amin szintén ott a rajtszám. „Én még életemben nem voltam ilyen eseményen" – hallatszanak halkan egy másik fiatal lány szavai. Mikor odaérünk a Hősök terére, a tömött metrókocsi egy pillanat alatt kiürül. Mindenki a Vivicittára jött.

A szél nem akadály

A szél a Városligetben sem hagy alább, de ez egyáltalán nem érdekli a kilátogatókat. A gyerekek vagy rohangálnak, vagy labdáznak, az idősebbek a holmijukat a földre dobva nyújtják izmaikat. Egy férfi a fiával focizik, ők így melegítenek a versenyre. „A fiam 600 métert fog futni, én 2500-at, és a feleségem is rajthoz áll délután – mondja, miután kiderült, hogy az egész család imád sportolni. – Nem ez az első Vivicittám, de az utóbbi időben edzettem rá, amikor csak tudtam."

„Rendszeresen jövök, már lassan tíz éve – ezt már egy hölgy mondja, aki a két iskolás fiával indul 2500 méteren. – Maximum akkor hagynám ki, ha szakadna az eső" – feleli arra a kérdésre, hogy az erős szél befolyásol-e valamit.

Inkább hasonlít egy gyereknapra

Azok sem unatkoznak, akik nem versenyezni jöttek. Aki a családjával érkezett, az általában a gyerekei után futkos, miközben azok a szélben elsodort lufikat hajkurásszák. Talán nagyobb távot tesznek meg így, mint a versenyen futva.Gyerünk, nézzük meg milyen játékok vannak!" – mondja egy anyuka a kisfiának, aki két lufit fog a kezében. Azért nem többet, mert nincs több keze. Akik kifutották magukat, az ugrálóházban folytatják a mókát. Vagy bújócskáznak, mert a Vivicittán azt is lehet. „De lesni nem ér" – mondja egy kisfiú a nővérének.

Mindegy hogy, de be kell érni a célba

Látni ugyan néhány futót, aki csak magára koncentrálva, zenével a fülében készül a délutáni hosszabb távokra, de tényleg csak elvétve. A szombat a közösségi élményről szól, ahol a részvétel a lényeg, és nem a sportteljesítmény. „Kettőtöknek összesen hét kereke van – szól oda egy férfi a Családi Futamon résztvevő babakocsis anyukáknak. – Gyere, gyere, sétálva, rohanva vagy tolatva, de valahogy be kell jönni" – biztatja a mezőny végén sétálókat.

A befutónál belebotlok egy idős hölgybe, aki épp az unokáit próbálja elérni telefonon. „Az unokáim épp most értek célba" – mondja, majd a szurkolói táblával a kezében elsiet.

Van, akinek meg se kottyan

Szinte még el sem rajtolt a déli 2500 méteres Minicittá, a leggyorsabbak már 8-10 perc után veszik át az ajándékcsomagokat a célban. „Januárban hallottam először a Vivicittáról, talán a Facebookon láttam – kezdi az értékelést Bálint, aki a harmadik legjobb időt futotta. – Az utóbbi időben folyamatosan javult az időeredményem, elégedett vagyok azzal, amit ma elértem." Alig izzadt meg.

Ezen a futamon egyébként a Magyar Telekom jótékony csapatot is indított, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élők elfogadásának fontosságára. A csapat tagjai között volt például Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó és Marsi Anikó televíziós műsorvezető is.

A világ minden pontjáról érkeznek

„Jó a hangulat, lehet eljövök legközelebb is" – mondja egy hölgy a barátainak. „Nem haltunk bele" – hallatszik egy másik lány hangja. Közben pár méterrel odébb egy vivicittás pólóba öltöztetett kutya bóklászik. Ő valószínűleg rekordot futott volna, ha indul.

Akármerre fordulok, biztos, hogy találkozom külföldiekkel. Az idei Vivicittá versenyeire 83 országból 2260 külföldi nevezett.

A futáson kívül is van mit csinálni

Délutánra felmelegedett az idő, már a szél is inkább hűsítő, mintsem zavaró. Miután az iskolások futamai is véget értek, a legnagyobb tömeg az Ötvenhatosok terén felállított bódék köré tódul. A leghosszabb sor a szerencsekerék előtt kígyózik, ahol törülközőt, kulacsot és fényvisszaverő pántot lehet nyerni. A fáradtabbak befeküdhetnek masszíroztatni. Sokan a fűben fekszenek vagy gimnasztikáznak, de a legtöbben a szelfizéssel vannak elfoglalva. Akinek nem volt elég a mozgásból, bekapcsolódhat a csoportos tornába, vagy TRX-ezhet.

„Örülök, hogy eljöttünk" – mondja egy férfi, aki velem egyszerre hagyja el a kijáratot. Valószínűleg nincs egyedül ezzel.

Az UNICEF flashmobja a tiszta vízért:

Vasárnap a 21 km-es félmaratonnal és a 10 km-es Városvédő Futással folytatódik a Vivicittá.