Vágólapra másolva!
Lovassy Krisztián a kilencedik helyen zárt a pontversenyben pénteken a pályakerékpárosok Hongkongban zajló világbajnokságán, míg Szalontay Sándor nem jutott a legjobb 16 közé sprintben.

A vb honlapja szerint a 28 éves Lovassy - aki csütörtökön 12. lett scratch-ben - a 40 kilométeres viadal 16 sprintjéből egyet megnyert, egyben pedig második lett, az így szerzett nyolc pontja pedig a kilencedik pozícióra volt elég 24 induló közül.

Szalontay a kvalifikációban a 27. időt - 10.084 másodpercet - tekerte a 33 fős mezőnyben. A 16 közé jutásért a holland Harrie Lavreysennel került párba, aki a csapat sprintversenyben ezüstérmet nyert a vb-n, ellene hét tizedmásodperccel maradt alul Szalontay.

A két magyar versenyző ezzel befejezte szereplését a világbajnokságon.