Három magyar is döntős a tornász-Eb-n

Babos Ádám, torna, tornász
Kolozsvár, 2017. április 19. Babos Ádám bemutatja korlátgyakorlatát a kolozsvári torna Európa-bajnokság férfi egyéni versenyének selejtezőjében a Polivalenta sportcsarnokban 2017. április 19-én. (MTI/EPA/Robert Ghement)
Vágólapra másolva!
Berki Krisztián és Kardos Botond mellett Babos Ádám is döntőbe került a Kolozsváron zajló torna-Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Babos továbbjutása egyéni összetettben csak csütörtökön hajnalban vált biztossá, mert az európai szövetség (UEG) ekkor adta ki a hivatalos eredménylistát. A fennakadást annak tulajdonítják, hogy a svájci Longines helyett most először az azerbajdzsáni SmartScoring cég végzi az eredményjelzést az UEG számára.

Azt már szerda este lehetett tudni, hogy lólengésben Berki Krisztián, egyéni összetettben pedig Kardos Botond ott lesz a fináléban. Kardos a huszadik, Babos pedig a 23. helyen jutott tovább.

Babos Ádám Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Lólengésben Kállai Zoltán, nyújtón Vecsernyés Dávid a második számú tartalék a döntő előtt. A férfi egyéni összetett döntőt pénteken, míg a lólengés fináléját szombaton rendezik.

"Két napunk van, hogy az apróságokat finomítsam az edzéseken. Azt egyelőre nem tudom, hogy ugyanezzel a gyakorlattal indulok, vagy bevetjük a 6.5-ös kiinduló pontszámút, de szerencsére még van időnk, hogy ezt kitaláljuk" – nyilatkozta Berki Krisztián, aki első helyen jutott a fináléba.

Sóvágó Lajos szövetségi kapitány úgy fogalmazott, Kardos és Babos számára a döntőnek már nem lesz tétje, felszabadultan versenyezhetnek.

Csütörtökön a női selejtezőket rendezik a kolozsvári kontinensviadalon.