Vágólapra másolva!
A mindössze 16 éves Vigassy Bálint kétszer is megjavította saját legjobbját 200 háton, édesanyja, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina számában.

"Ádám júliusban lesz tizenhét, így parádés, amit a felnőttek között elért" – mondta a Borsnak Vigassy edzője, Selmeci Attila, utalva arra, hogy tizenegyedikként zárt a debreceni úszó-ob-n.

"Édesanyám azzal bocsátott útra, hogy ne idegeskedjek, mert az a teljesítményem rovására megy – kezdte Vigassy. – Felnőttbajnokságon már 2014-ben is indulhattam az akkori szövetségi kapitány, Kiss László engedélyével. Debrecenben anyám egykori sikeres úszásnemében akartam jó eredményt elérni, sikerült, és

Az sem titok, az ő hátúszó stílusát igyekszem elsajátítani."