Vágólapra másolva!
A debreceni országos úszóbajnokság harmadik napján Rio hármszoros olimpiai bajnoka, Hosszú Katinka ezúttal már minden számot megnyert, amiben indult. A Gyurta testvéreknek is jó napjuk volt.

Férfi 400 vegyesen Bernek Péter, Grátz Benjámin és Gyurta Gergely is világbajnoki A szintesként ugrott medencébe az első pénteki döntőben (Verrasztó Dávid már biztos vb-induló, így nem is állt rajthoz).

Ők hárman úsztak az élen a táv első felében, a kétszáz háton és négyszáz gyorson már egy-egy bajnoki címet begyűjtő Bernek vezetésével, aki 200 méterig állt az élen, mellen azonban Gyurta Gergely csaknem egy testhosszal elhúzott, amiből Bernek csak faragni tudott – az ifjabbik Gyurta fivér pedig végül 4:12:81-es egyéni rekorddal nyerte a számot.

A nők hasonló számában sem volt gyengébb a mezőny, sőt!

Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka egymás mellett állt föl a rajtkőre,

a Hosszút és Kapást 400 gyorson legyőző Késely Ajna pedig csak a sűrű programja miatt lépett vissza az embert próbáló számtól. A pillangó után Jakabos (ő a címvédő), Kapás, Hosszú volt a sorrend. Háton azonban Hosszú átvette a vezetést, de csak három tizeddel előzte meg Kapást, illetve 57 századdal Jakabost.

A későbbi győztes Hosszú Katinka a 400 méteres vegyes úszás döntőjében 2017. április 21-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A mell száz méterén aztán Katinka állva hagyta a mezőnyt, a záró gyorsúszásra már majd' három testhossznyi előnnyel (több mint öt másodperccel) fordult. A gyorson már nem volt kérdés, Hosszú nyert, mögötte pedig nagy versenyben Kapás négy századdal (4:39:35) megelőzte Jakabost.

Utóbbi azonban jobbat úszott a tavalyi londoni Európa-bajnokságon, így egyelőre az olimpiai bajnok mellett ő a szám másik magyarja a júliusi budapesti vb-n.

Katinka 100 gyorson is nyert egy aranyat, az 54:77 másodperccel A szintet úszó – és ennek nagyon örülő – Verrasztó Evelyn előtt. Az pedig, hogy a 100 hátat is megnyerte, igazából nem is volt kérdés.

"Rendben volt az elmúlt három nap. A lehető legnagyobb elánnal versenyzünk a reggeli kondiedzésektől kezdve a délutáni versenyekig – nyilatkozta a döntők után az M4 Sportnak Hosszú edzője és férje, Shane Tusup.

Persze azért még jó érzés nyerni.

Hosszú Katinka is felhőtlenül örült a pénteki győzelmeknek Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A felkészülés jól halad, de egyelőre még az a szakasz van, amikor felfelé megyünk a lépcsőn, és sokat szenvedünk. Voltak változtatások a felkészülés programjában, és nem is számítottunk rá, hogy ilyen jól fogunk állni ebben az időszakban" – mondta Tusup, aki most árgus szemekkel figyeli a rivális nemzetek, britek, ausztrálok, japánok nemzeti válogatóit, hiszen ennek fényében határozzák majd meg Katinka vb-programját, de majd csak "az utolsó óra utolsó percének utolsó pillanatában".

A férfiak 100 méteres mellúszó A döntőjében Rio óta először állt rajthoz ezen a távon a 200 méter olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel – az egyetlen A szintesünk ezen a távon –, aki kétséget nem hagyva, 1:00:35-tel nyerte a számot, több mint egy másodpercet verve a második helyen célba csapó Financsek Gáborra.

A győztes Gyurta Dániel a 100 méteres mellúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 21-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

"A százas úszásom egészen közel volt a valaha úszott legjobbamhoz. Az első ötvenen kifejezetten jól éreztem magam, és jó volt az időm is – mondta az úszása után Gyurta Dániel az M4 Sportnak nyilatkozva. – Visszafelé voltak olyan hiányosságok, amelyek viszont érthetőek a féléves versenykihagyás fényében.

Egyértelmű az előrelépés, de az is, hogy ezekkel az időkkel a nyári vébén azért nem lehet elérni azokat az eredményeket, amiket mi szeretnénk" – mondta London olimpiai bajnoka, kifejtve, hogy egyéni legjobbjait szeretné megúszni a Dagályban.

A nap legnagyobb meglepetése a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjében született, ahol az ifjúsági korú, 1999-es születésű Németh Nándor 48:64 másodperces országos csúccsal nyerte a bajnoki címet. A vb szempontjából Bohus Richárd egy századdal előzi a számban Holoda Pétert a másik indulónak járó helyért.