Társoldalunk:

Sarapova nyert, így ott lehet Wimbledonban

2017.05.15. 17:47

Maria Sarapova győzelemmel mutatkozott be a római salakpályás tenisztorna női versenyében, ezzel biztossá vált, legalább a kvalifikációban elindulhat a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.

A korábbi világelső, aki április végén tért vissza doppingügye miatti 15 hónapos eltiltásából, korábban az elődöntőig jutott Stuttgartban, Madridban viszont a második körben búcsúztatta őt a kanadai Eugenie Bouchard.

A háromszoros római bajnoknő jelenleg a 211. helyen áll a világranglistán, mostani, Christina McHale elleni sikerével pedig biztosan előre jön a legjobb 184 közé, ami már biztos indulást jelent számára az év harmadik Grand Slam-tornájának selejtezőjében.

The Coliseum.

Maria Sharapova (@mariasharapova) által megosztott bejegyzés,

Amennyiben Sarapova eljut az elődöntőig a római tornán, annyi pontot szerez, hogy szinte biztosan a főtábla résztvevője lesz Wimbeldonban, ahol 2004-ben pályafutása első nagy tornáját nyerte.

A Wimbledonban alanyi jogon indulók listáját a jövő hétfői világranglista alapján hirdetik ki.

Sarapova a római verseny következő fordulójában az idei Australian Openen elődöntős horvát Mirjana Lucic-Baronival játszik, akit egy hete, Madridban legyőzött.

Nők (2,4 millió euró összdíjazás):
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Lucic-Baroni (horvát, 16.) - Safarova (cseh) 7:5, 4:6, 6:3
Sarapova (orosz)-McHale (amerikai) 6:4, 6:2
Putyinceva (kazah)-Puig (Puerto Rico-i) 6:2, 7:5
Siniakova (cseh)-Csang (kínai) 5:7, 6:3, 7:6 (8-6)
Strycova (cseh, 14.)-Kaszatkina (orosz) 4:6, 4:3-nál Kaszatkina feladta
Siegemund (német)-Oszaka (japán) 6:2, 6:4
Babos Tímea várhatóan kedden lép pályára a svájci Timea Bacsinszky ellen.

Férfiak (5,4 millió euró összdíjazás):
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Goffin (belga, 9.)-Bellucci (brazil) 6:7 (5-7), 6:3, 6:4
Bedene (brit)-Mager (olasz) 6:7, (3-7), 6:4, 3:0-nál Mager feladta
Querrey (amerikai)-Pouille (francia, 11.) 7:6 (8-6), 7:6 (10-8)
Berdych (cseh, 12.)-M. Zverev (német) 7:6 (9-7), 6:4
Struff (német)-Tomic (ausztrál) 6:7 (8-10), 6:1, 6:4