Vágólapra másolva!
Ha így megy tovább, akkor a tavasszal eddig botladozó top tízes játékosok, élükön a világelsővel, ráéreznek a salakra és a felső ágon is izgalmas lesz a küzdelem a döntőbe vezető úton. A Roland Garros ötödik napján Andy Murray, Stan Wawrinka, Nisikori Kei és Marin Cilic is győzött, amikor a pályára lépett 32 teniszezőből 19 harminc év feletti volt a férfiaknál.

Ki emlékszik már arra, hogy egy éve Andy Murray kötéltáncot járt a Roland Garros első két fordulójában. Nem szólhatott volna egy szót sem, ha a 64 közé kerülésért kikap a veterán Radek Stepanekől: 3:6, 3:6-ról fordított, a döntő szettben 7:5-tel, úgy hogy 5:4-nél kettő pontra volt a győzelemtől a cseh legény.

Hasonló megpróbáltatások vártak rá a 32-be jutásért, akkor a francia Mathias Bourgue vezetett 6:2, 2:6, 4:6-ra a skót ellen, aki aztán meg sem állt a döntőig. Talán ez is eszükbe jutott a brit kollégáknak még a hét elején, amikor finoman elkezdték temetni a világelsőt. Persze benne volt ebben Andy Murray tavaszi, salakos vesszőfutása, és az is, hogy kisebb betegséggel bajlódott a Roland Garros rajtja előtti napokban. Aztán viszonylag simán elintézte az orosz Kuznyecovot és határozottan kiállt edzője, Ivan Lendl mellett.

Az angol sajtó ugyanis nehezményezte, hogy a cseh-amerikai kevés időt tölt Murray-vel, alig találkoznak és ez a visszaesés, az eredménytelenség oka.

A ranglista vezetője megnyugtatott mindenkit, hogy a tavalyi Wimbledon után, egészen a szezonzáró ATP-döntőig, összesen két hétre látta Lendlt, a US Open alatt, és pályafutása legsikeresebb időszakát produkálta. Annyit azért hozzátett, hogy ő is örülne, ha Ivannak több ideje lenne rá.

Andy Murray szombaton Juan Martin del Potro ellen mérkőzik Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kaname Yoneyama

Szerdán a szlovák Martin Klizan jelentette az újabb akadályt és mintha 2016-ban lettünk volna. Ezúttal ugyan megúszta az ötödik játszmát, mert a negyediket sikerült 2:5-ről visszahoznia. Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy ezt a Klizant verte Pozsonyban 3:6, 6:3, 6:3, 7:5-re Fucsovics Márton, a februári Davis kupa-mérkőzésen.

Andy Murray nem lazíthat, az igazi teszt szombaton jön: Juan Martin del Potro áll majd a háló másik oldalán és ők ketten tavaly két hatalmas csatát is játszottak.

Előbb az olimpiai aranyéremért Rióban, majd pár héttel később a DK-elődöntőben, ahol az argentin visszavágott az ötkarikás vereségért.

Miközben új rekord született, a Roland Garros történetében soha nem jutott még harminc, 30 évnél idősebb játékos a férfiaknál, a 2. fordulóba (eddig a tavalyi 27 volt a csúcs), hiba lenne nem észrevenni, hogy megindult egy lassú generációváltás.

Az elmúlt évek két stabil top 10-es teniszezője, David Ferrer és Tomas Berdych folyamatosan csúszik hátrébb.

A spanyol a 33. helyen áll, míg a cseh a 14. a sorban, és csütörtökön mindketten be is fejezték az idei French Opent. Berdych egyébként hátsérüléssel bajlódik, ami azért is nagyon kellemetlen, mert 4-5 napig tünetmentes, aztán egyszer csak elkezd fájni. Ha Klizannal megemlítettük a Davis kupát, akkor itt se feledkezzünk meg a magyar vonatkozásról, mert Berdych legyőzője a 21 éves, 198 cm magas Karen Kasanov, aki könnyen Budapestre jöhet szeptemberben a DK-találkozóra, aminek a tétje a világcsoportba kerülés.

Az idei lehet az utolsó közös szereplése Rafa és Toni Nadalnak a Roland Garroson Forrás: AFP/Eric Feferberg

Mi is írtunk arról, hogy az idei lehet az utolsó közös szereplése Rafa és Toni Nadalnak a Roland Garroson, mert

a salakkirályt 3 éves kora óta edző nagybácsi az idény végétől a mallorcai Nadal Akadémiára koncentrál.

A kilencszeres French Open-bajnok azonban egyrészt nem foglalkozik ezzel, másrészt szerinte amúgy is eljön még Toni Nadal Párizsba a következő években.

„Nem kérdés, Toni a legfontosabb személy a teniszkarrieremben. Igaz, mások is vannak, akik sokat segítettek, az édesapám, az édesanyám, a családom, az egész csapatom. Toni szabadon dönthet, hogy mi a legjobb neki.

Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy többször eljön még a Roland Garrosra, mert ez az a verseny, ahova szívesen jár, amíg én teniszezem. Tehát nem foglalkoztat ez a kérdés. Százszor is elmondtam már, hogy ő inkább a nagybátyám, mint az edzőm, azt tesz, amit akar"- zárta rövidre a témát Rafa Nadal.