Vágólapra másolva!
A férfiaknál a PTE PEAC-Kalo Méh, a nőknél pedig a címvédő Szekszárd nyerte az asztaliteniszezők csapatbajnokságát, az Extraligát, amelynek négyes döntőjét szombaton és vasárnap rendezték Szigetszentmiklóson.

A pécsi együttes a vasárnapi döntőben az ugyancsak története első bajnoki címére hajtó Szerva ASE Szécsény csapatát győzte le magabiztosan, 6-2-re. A baranyaiaknál Nagy Krisztián, Demeter Lehel és Pázsy Ferenc alkotta a gárdát, míg a másik oldalon Magyar László, Kriston Dániel és a női válogatott szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán játszott.

A PTE az előző három évben mindig második volt, s fennállása során most sikerült először aranyérmet nyernie.

A bronz az elmúlt hét esztendőben bajnok Celldömölké lett, amely a szombati elődöntőben nagy meglepetésre kapott ki a Szécsénytől. A celldömölkiek a harmadik helyért kiírt meccsen 5-5-re végeztek a Szegeddel és csak 21-19-es játszmaaránnyal bizonyultak jobbnak.

A nőknél megismétlődött a tavalyi finálé, és ezúttal is a címvédő Szekszárd nyert a Postás SE ellen, mégpedig 6-3-ra. A bajnokcsapatot Madarász Dóra, a thaiföldi Tamolwan Khetkhuan és az orosz Polina Mihajlova alkotta. A tolnai együttes története második bajnoki címét ünnepelhette.

A harmadik helyen - csakúgy, mint 2016-ban - a Budaörs végzett, amely a bronzcsatában az Erdért csapatát verte könnyedén.

Férfiak, a 3. helyért:
Celldömölki VSE-Swietelsky - Floratom Szeged AC Probart 5-5 - jobb szettaránnyal a Celldömölk lett a győztes

döntő:
PTE PEAC-Kalo Méh - Szerva ASE Szécsény 6-2

nők, a 3. helyért:
Budaörs-Erdért 6-2

döntő:
Szekszárd-Postás SE 6-3