Vágólapra másolva!
A 38. Tour de Hongrie mezőnye a tegnapi Velence-Siófok szakasz után ezúttal Paksról indult el, hogy megtegye Ceglédig a 176 kilométeres távot. Hatalmas harcot, nagy bukásokat és végül finn sikert hozott a pénteki viadal. 

A versenytáv a viadal előtt módosult, ugyanis a ceglédi körpályát megváltoztatták a szervezők, az 5.2 kilométeres távon kétszer mentek át végül a versenyzők. De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis már a harmadik szakasz előtt fantasztikus programok voltak Pakson, ahol a hangulatra sem lehetett panasz.

Elsőként a kerékpáros freestyle-osok szórakoztatták a nagyérdeműt. A fiatalok kitettek magukért, a nézők szép mutatványoknak tapsolhattak.

Eközben a Tour de Hongrie versenyzői még rápihentek a nagy menetre. Igaz, voltak bringások, akik az ülés helyett már egy órával a rajt előtt inkább komótosan tekertek, vagy a programokat figyelték.

A viadal előtti órák csúcspontja azonban a legifjabb kerékpárosok versenye volt, amely bár nem tartott sokáig, mégis hatalmas izgalmakat hozott: bár a későbbi győztes a rajtnál beragadt, végül huszáros hajrával nyert Pakson.

Innentől kezdve pedig már tényleg a Tour de Hongrie bringásain volt a világ szeme. A mezőny 13.45-kor lassú rajttal indult el Paksról, hogy 9 kilométer megtétele után elkezdődjön az éles csata.

A verseny elején több szökési kísérletet is láthattunk, de egyik csoport sem tudott nagyobb előnyre szert tenni.

Az első részhajrához érkezve az argentin Angel Velazquez (Tusnad) vezetett, mögötte a belga Angelo De Clercq (Marlux) és az argentin Gabriel Lezica (Tusnad) tekert.

Sajnos szűk egy órával a rajt után bukás volt a nagy helyezkedés közben.

Az eritreai Awet Tekle Habtomot agyrázkódás miatt kórházba kellett szállítani, de a hírek szerint nem komoly a baj.

A bukásban ott volt Bertalan Balázs, Gyöngyösi Kevin, Hajdú Barna és Parti András is, ám ők épségben szálltak be a zárkocsiba.

Tour de Hongrie Forrás: tdh.hu, Bellus Áron

A bukás után három boly alakult ki: az első és a második között harminc másodperc volt a különbség, míg a második és a harmadik között tíz másodperc. A 27 fős èlboly később közel egy percre növelte az előnyét, három magyarral, Lovassy Krisztiánnal, Peák Barnával és Kiss Gergellyel. Viszont ez sem tartott sokáig.

Kiskunlacháza után jött a meglepetés: lent volt a sorompó a vonat érkezése miatt a vasúti átjárónál, de szerencsére a versenyzők megérkezése előtt elhárult a probléma. Bugyiban pedig következett az újabb gyorsasági részhajrá.

Josef Palcak (Dukla Bansks), Jelle Donders (Differdange) és Matti Manninen (FIxIT) volt az első három.

Tour de Hongrie Forrás: tdh.hu, Bellus Áron

Ezt követően megint bukás volt a mezőnyben:

Hartmann József és Fegyveres Máté esett, utóbbit a mentőegység látta el.

Dánszentmiklósnál is maradt a második részhajrá három kerékpárosa az élen, az előnyük ekkor másfél perc volt az üldözőkkel szemben.

Így nem volt meglepő, hogy a harmadik részhajrá élére, Csemőre is már említett bringások kerültek. A sorrend viszont változott: Jelle Donders (Differdange), Josef Palcak (Dukla Bansks) és Matti Manninen (FIxIT) volt.

Az időkülönbség a ceglédi célvonalnál egy perc volt, amely három kilométernél 45 másodpercre csökkent. Másfél kilométerrel a vége előtt egyre fokozódtak az izgalmak,

de a finn bajnok, Matti Manninen (FIxIT) behúzta a végét.

Sajnos nem mindenki érkezett be épségben a ceglédi befutónál, ugyanis 50 méterrel a vége előtt újabb bukás volt. Az egyik szenvedő fél, Peák Barnabás azonban ennek ellenére végül a 15. helyen ért be, amely a sérüléseit elnézve minimum megsüvegelendő.

Eredmények:
Paks-Cegléd 176 km, 3. szakasz
1. Matti Manninen - Team FixIT.no 03:46:58
2. Jelle Donders - Team Differdange-Losch 03:46:58
3. Scott Sunderland IsoWhey Sports SwissWellness 03:46:58

A vasárnap záruló 751 kilométeres viadalon szombaton a Karcag és Miskolc közötti 177 kilométer megtétele vár a mezőnyre.

Tour de Hongrie: A napos Balatontól a tomboló viharig

A keddi szombathelyi prológ után elkezdődött az „igazi" verseny a 38. Tour de Hongrie-n, bár a vége nem úgy alakult, ahogy azt a résztvevők elképzelték. A kerékpárosokra szerdán a Keszthely és Zalaegerszeg közötti 145 kilométer megtétele várt volna előzetesen.