Vágólapra másolva!
Hosszú idő óta volt újra magyar férfi játékos főtáblán Wimbledonban, Fucsovics Mártonnak az első kör a végállomást jelentette. 

A magyar játékos annak köszönhetően jutott szabadkártyához, hogy bő egy hete megnyerte az észak-angliai Ilkleyben rendezett challenger-tornát. A világranglistán 109. Fucsovics először lett főtáblás a londoni Grand Slam-tornán, melyet juniorként megnyert 2010-ben.

Előzőleg 2002-ben volt magyar férfi főtáblás Wimbledonban, éppen a jelenleg az ő edzőjeként dolgozó Sávolt Attila. A 25 éves Fucsovics karrierje során másodszor került GS-főtáblára, tavaly a US Openen szerepelt a legjobb 128 között.

Ami a 34 éves Müllert illeti, a világranglista 26. helyezettje pályafutása során két tornát nyert, de mindkettőt idén: előbb Sydneyben, majd a hollandiai 's-Hertogenboschban, utóbbit füvön. Wimbledonban eddigi legjobbja a harmadik forduló volt 2005-ben és 2011-ben. A két játékos korábban egyszer találkozott egymással, a 2013-as Davis Kupa-párharcban a balkezes luxemburgi három szettben nyert a budapesti Elektromos Csarnokban.

Az erőviszonyokat szemléltette az is, hogy míg Müller már 4 835 420 dollárt teniszezett össze, addig Fucsovics egyelőre 458 111 dollárnál tart.

A hétfői meccs első és második játszmája is kiegyenlített küzdelmet hozott, de a rivális az elsőben 5:5-nél, a másodikban pedig 2:2-nél brékelt, s ez elég is volt ahhoz, hogy 49, majd újabb 38 perc alatt kétszettes előnybe kerüljön.

Fucsovics Márton keményen küzdött Forrás: AFP/Adrian Dennis

A harmadik játszma első játékát Fucsovics rögtön elvesztette adogatóként, majd Müller 4:2-nél ismét elvette a szervajátékát, ezzel végleg eldőlt a mérkőzés, amely 1 óra 57 percig tartott.Ami a további történéseket illeti, a 20. helyen kiemelt Nick Kyrgios feladta első fordulós mérkőzését, az ausztrál játékos két elvesztett szett után jelezte ellenfelének, a francia Pierre-Hugues Herbert-nek, hogy csípőproblémája miatt nem tudja folytatni a találkozót.

Kyrgios hasonló okból egy hete a londoni Queen's Clubban rendezett füves pályás tornán is feladta meccsét az első fordulóban. Tavaly Wimbledonban a nyolcaddöntőig jutott, ahol a későbbi bajnok Andy Murray búcsúztatta.

A címvédő skót játékos is pályára lépett a nyitónapon, s könnyedén verte a világranglista 134. helyezettjét, a kazah Alekszandr Bublikot, aki szerencsés vesztesként a selejtezőből került a főtáblára.

A korábbi világelső Rafa Nadal is sikerrel kezdett, mindössze hat játékot vesztett az ausztrál John Millman ellen, így az első helyen kiemelt Andy Murrayhez hasonlóan mindössze 108 percet kellett a pályán töltenie.

Rafael Nadal játszik az ausztrál John Millman ellen a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyesének első fordulójában Wimbledonban Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

A kétszeres wimbledoni bajnok Nadal az elmúlt három hónapban mindössze egyszer kapott ki, igaz a Roland Garroson aratott tizedik diadala óta most először lépett pályára, azaz kihagyta a füvespályás szezont.

A nőknél a szintén kétszeres győztes Petra Kvitova is könnyedén nyert. A 11. helyen kiemelt cseh játékos a svéd Johanna Larssont búcsúztatta.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

férfiak:
Nadal (spanyol, 4.)-Millman (ausztrál) 6:1, 6:3, 6:2
Cilic (horvát, 7.)-Kohlschreiber (német) 6:4, 6:2, 6:3
Pouille (francia, 14.)-Dzsaziri (tunéziai) 6:7 (5-7), 6:4, 6:4, 7:6 (7-2)
Bautista (spanyol, 18.) - Haider-Maurer (osztrák) 6:3, 6:1, 6:2
Anderson (dél-afrikai)-Verdasco (spanyol, 31.) 2:6, 7:6 (7-5), 7:6 (10-8), 6:3
Gojowczyk (német)-Copil (román) 7:6 (7-5), 2:6, 6:3, 6:1
Seppi (olasz)-Gombos (szlovák) 6:2, 3:6, 6:2, 6:1
Young (amerikai)-Isztomin (üzbég) 5:7, 6:4, 6:4, 4:2-nél Isztomin feladta
Mayer (német)-Troicki (szerb) 6:1-nél Troicki feladta
Monteiro (brazil)-Whittington (ausztrál) 4:6, 6:3, 7:6 (7-4), 7:6 (7-5)
Murray (brit, 1.)-Bublik (kazah) 6:1, 6:4, 6:2
Nisikori (japán, 9.)-Cecchinato (olasz) 6:2, 6:2, 6:0
Tsonga (francia, 12.)-Norrie (brit) 6:3, 6:2, 6:2
Herbert (francia)-Kyrgios (ausztrál, 20.) 6:3, 6:4-nél Kyrgios feladta
Querrey (amerikai, 24.)-Fabbiano (olasz) 7:6 (7-5),7:5, 6:2
Hacsanov (orosz, 30.)-Kuznyecov (orosz) 7:6 (7-4), 2:6, 6:3, 1:6, 6:2
Brown (német)-Sousa (portugál) 3:6, 7:6 (7-5), 6:4, 6:4
Bolelli (olasz) - Lu (tajvani) 6:3, 1:6, 6:3, 6:4
Paire (francia)-Dutra Silva (brazil) 6:4, 3:6, 7:6 (12-10), 6:4
Janowicz (lengyel)-Shapovalov (kanadai) 6:4, 3:6, 6:3, 7:6 (7-2)
Baszilasvili (grúz)-Berlocq (argentin) 6:4, 7:6 (7-3), 6:1

nők:
Szvitolina (ukrán, 4.)-Barty (ausztrál) 7:5, 7:6 (10-8)
Kvitova (cseh, 11.)-Larsson (svéd) 6:3, 6:4
Strycova (cseh, 22.)-Cepede Royg (paraguayi) 6:3, 6:3
Kr. Pliskova (cseh)-Vinci (olasz, 31.) 7:6 (8-6), 6:2
Szakkari (görög)-Siniakova (cseh) 6:3, 6:4
Witthöft (német) - Lucic-Baroni (horvát, 26.) 6:3, 5:7, 8:6
Schiavone (olasz)-Minella (luxemburgi) 6:1, 6:1
Halep (román, 2.)-Erakovic (új-zélandi) 6:4, 6:1
V. Williams (amerikai, 10.)-Mertens (belga) 7:6 (9-7), 6:4
Keys (amerikai, 17.)-Hibino (japán) 6:4, 6:2
Vang (kínai)-Csang (tajvani) 6:3, 6:4
Giorgi (olasz)-Cornet (francia) 5:7, 6:4, 6:4
Szabalenka (fehérorosz)-Hromacseva (orosz) 6:3, 6:4
Haddad Maia (brazil)-Robson (brit) 6:4, 6:2