Márton Anita nyerte a súlylökést a Gyulai Memorialon

Horizontal SHOTPUT Márton Anita döntős súlylökésben
Hungary's Anita Marton competes in the Women's Shot Put Qualifying Round during the athletics event at the Rio 2016 Olympic Games at the Olympic Stadium in Rio de Janeiro on August 12, 2016. / AFP PHOTO / FRANCK FIFE
Vágólapra másolva!
Márton Anita egészen kiváló sorozatot produkálva, 19,48 méteres eredménnyel megnyerte a női súlylökést a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon Székesfehérváron, ahol női 400 gáton kikapott az olimpiai bajnok Dalilah Muhammad, míg férfi 100-on Justin Gatlin 10 másodpercen belüli idővel diadalmaskodott.

A férfi kalapácsvetés magyar szempontból kevés igazi örömet tartogatott, női súlylökésben viszont arra lehetett számítani, hogy hazai győzelem születik, mivel a mezőnyben egyértelműen az olimpiai bronzérmes magyar számított a legjobbnak.

Az idényt remekül kezdő, ám azóta kicsit visszafogottabb eredményeket produkáló Márton Anita már az első sorozatban jelezte, hogy ezúttal nagy eredményre lehet számítani tőle. Elsőre 18,27 méterrel nyitott, ami "bemelegítésnek" több mint biztató volt, majd másodikra már 19,23 métert lökött. A magyar dobó tulajdonképpen végig magával versenyzett, s ugyan a harmadik és negyedik sorozatban nem javított, ötödikre ismét kiválóan beletalált a dobásba, így 19,48 méterrel nyerte a versenyt.

Márton fölényére jellemző, hogy a hatból öt dobásával megnyerte volna a viadalt, melyen utolsóra 19,23 métert ért el.

"Nagyon örülök a győzelemnek, s annak, hogy jó sorozatot tudtam dobni" - nyilatkozta a verseny után Márton. "Volt egy nehezebb időszakom, de úgy tűnik, sikerült kilábalnom belőle. A fő cél továbbra is a londoni világbajnokság."

Márton Anita ismét remekelt Forrás: AFP/Franck Fife

Kővágó Zoltán 65 méter feletti eredménnyel megnyerte a férfi diszkoszvetést, egyúttal tejesítette a londoni világbajnokság kvalifikációs szintjét. A 2004-es, athéni olimpia ezüstérmese idén eddig nem remekelt, ennek ellenére a 38 éves klasszis ismét bizonyította, hogy nem lehet leírni, van még benne annyi, amivel a nemzetközi mezőnyben is eredményes tud lenni.

A szolnoki nehézatléta biztonsági dobásokkal kezdett, elsőre 61,05, másodikra pedig 62,11 métert ért el, harmadikra aztán 65,67-ig repítette a diszkoszt, amivel nemcsak átvette a vezetést, hanem megdobta a vb-szintet is.

A versenynek ekkor tulajdonképpen vége is lehetett volna, ugyanis a mezőnyből ezt követően már senki sem tudott válaszolni Kővágó dobására, még a lengyel világbajnok Piotr Malachowski sem, így a nap második magyar győzelme született meg.

A második helyet Malachowski 65,08, a harmadikat pedig a litván Andrius Gudzius 64,58 méterrel szerezte meg. Huszák János 62,06 méterrel hetedik lett.

A férfi 100 méter előtt nagy kérdés volt, hogy a veterán, 35 éves Justin Gatlin a másfél hete rendezett amerikai bajnokságon aratott győzelme után mennyire eresztett le, s milyen eredményre képes a címvédő Akani Simbine ellen.

A 2004-es olimpia arany-, a tavalyi riói játékok ezüstérmese keddi futása alapján tartja kiváló formáját, a rajtgépből valósággal kirobbant, s végig kiváló tempóban futott, így óriási csatában, Simbinét egy századdal megelőzve megnyerte a viadalt, méghozzá kiváló, 9.98 másodperces eredménnyel.

A női 400 gát olimpiai bajnokának ugyanakkor láthatóan még nem sikerült kipihennie az amerikai válogatót és a kontinensváltást. Dalilah Muhammad ugyanis az utolsó 50 méterre elkészült az erejével, így végül csak harmadik lett. A győzelmet honfitársa, Kori Carter szerezte meg 54.22 másodperces versenycsúccsal.