Vágólapra másolva!
Szerdán délután, két nappal a 17. FINA világbajnokságot megelőzően sajtótájékoztatót tartottak a Margitszigeten a vébére való felkészülés jegyében. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Bienerth Gusztáv elmondta, ennél jobb feltételeket soha senki nem tudott az úszóknak biztosítani.

„Örömmel mondhatom, mind Magyarország, mind a sportolóink készen állnak a megmérettetésre.

A világbajnokságon mind a hat megjelenő sportágban lesz magyar induló" – mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Hozzátette: a világbajnokság egy újabb lépés a fejlődésben, amelyen a magyar vizes sportok jelenleg is átmennek. Bízik benne, hogy a grandiózus esemény hatására sok magyar gyerek elkezd majd sportolni.

Iker Bernadett a Magyar Szinkronúszó Szövetség alelnöke elmondta, hogy versenyzőik a világbajnokságra való felkészülést az orosz szövetségi kapitány, Natalia Tarasova leigazolásával kezdődött.

Iker Bernadett szerint nem fogja megbánni, aki felül a lelátóra a Városligetben Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az elmúlt évben a magyar szinkronúszó-válogatott teljesítményét tíz ponttal többre értékelték a bírók.

– mondta Iker Bernadett, aki tisztában van vele, hogy a szinkronúszók nem örvendenek akkora népszerűségnek, mint a vízilabdázók, de mindenkit biztosított arról, hogy a Városligetbe kilátogatók örökre szóló élményben lesz részük.

Kelemen Ildikó a Magyar Műugró Szövetség alelnöke pedig elárulta, hogy részükről már két éve kezdetét vette a felkészülés a világbajnokságra.

„Csodálatos uszodát és szárazföldi bemelegítő helyet kaptunk. Remélhetőleg szép sikereket tudunk majd elérni.

– mondta Kelemen Ildikó, aki 47 éve a sportág szerelmese. Büszkévé teszi, hogy 260 műugró érkezett Magyarországra a pénteken rajtoló világbajnokságra.

Dr. Kemény Dénes a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint, nem a magyar válogatott az aranyérem legfőbb esélyese, de benne van a pakliban a jó eredmény.

Kemény Dénes szakmázik egy kicsit Szabó Tündével Fotó: Polyák Attila - Origo

„A nőknél az Egyesült Államok, a férfiaknál Szerbia a legnagyobb aranyesélyes" – kezdte Kemény Dénes, aki korábban három olimpiai aranyérmet nyert a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként. „Szakmailag jól felkészült, olimpiát követő világbajnokság következik. Mindkét csapatunkban vannak olyan játékosok, akik már megismerték a siker ízét.

– tette hozzá Kemény Dénes, aki a Masters csapata szövetségi kapitányaként kijelentette, nem is lehet más cél, csak az aranyérem.

Soha nem volt még ilyen jó

Dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke elismerően beszélt a világbajnokságot megelőző munkálatokról.

„Rekordidő alatt épült fel a Duna Aréna, méltán lehetünk büszkék rá. Csodájára jár a fél világ" – kezdte a MÚSZ elnöke, aki leszögezte, hogy a válogatott keret tagjai minden segítséget megkaptak.

– tette hozzá Bienerth, aki biztos benne, hogy úszóink világszínvonalon fognak teljesíteni.

Bienerth Gusztáv Fotó: Polyák Attila - Origo

Dr. Sós Csaba az úszók szövetségi kapitánya zárásként elárulta, miért lesz különleges a 17. FINA világbajnokság.

– szögezte a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy Cseh László, Gyurta Dániel és Hosszú Katinka is kiváló formában érzi magát a pénteken kezdődő világbajnokság előtt.