Az első kiemelt búcsúztatta Balázs Attilát Umagban

Balázs Attila, tenisz
A magyar játékos két szoros szettben maradt alul Joris De Loore-ral szemben
Vágólapra másolva!
Balázs Attila a nyolcaddöntőben búcsúzott a horvátországi Umagban zajló, 482 ezer euró (147,5 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna szerdai játéknapján.

Az elsőként rangsorolt belga David Goffin az első szettben kétszer is elvette a magyar teniszező adogatójátékát, a második felvonás azonban szorosabban alakult. Balázs Attilának - aki legutóbb 2012 júliusában szerepelt ATP-torna főtábláján - 5:5-nél három játszmalabdája is volt, de ezeket nem tudta kihasználni. A világranglista 14. helyezettje a rövidítés során háromszor is meccslabdához jutott, ám magyar riválisa hárította ezeket, és nagy csatában egyenlített.

A magyar játékos két szoros szettben maradt alul Joris De Loore-ral szemben Forrás: tenisz.hu

A döntő szettben Balázs Attila fáradni látszott, ezért a korábbiaknál csekélyebb ellenállást fejtett ki, és végül 2 óra 23 perc alatt tisztes vereséget szenvedett.

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint a selejtezőből a főtáblára jutott játékos a 174. helyről a világranglista 160. pozíciójának környékére ugrik előre.

Eredmények, nyolcaddöntő:
Lorenzi (olasz, 4.)-Bedene (brit) 7:5, 6:3
Goffin (belga, 1.)-Balázs Attila 6:4, 6:7 (7-9), 6:2
Vesely (cseh, 8.)-Albot (moldovai) 7:6 (7-3), 6:2
Dodig (horvát)-Cecchinato (olasz) 3:6, 7:6 (8-6), 6:2