Társoldalunk:

Rédli András már négy között, biztos a vb-érem

2017.07.22. 15:41

A párbajtőröző Rédli András a negyedik párharcát is megnyerte, ezzel bejutott az elődöntőbe és már biztos érmes a lipcsei vívó-világbajnokságon.

A holland Tristan Tulen, a dél-koreai Jung Jin Szun és az ukrán Bogdan Nyikisin legyőzése után az argentin Jesus Andres Lugones Ruggerivel csapott össze, aki meglepetésre jutott el a legjobb nyolcig. Az első tust a dél-amerikai adta, de azután gyakorlatilag végig Rédli irányított. Az első szünetben 4-3-ra vezetett, majd a második szakaszban 10-6-ra elhúzott. Kevés mozgással, de finom, pontos szúrásokkal gyűjtögette pontjait. A harmadik szakaszban, 11-6-nál a csuklóját találta el ellenfelének, 14-8-as állásnál pedig látványos lábra szúrással fejezte be az asszót.

A 2014-es év magyar Európa-bajnoka a döntőbe kerülésért a kétszeres egyéni vb-aranyérmes észt Nikolai Novosjolovval vív majd a kiírás szerint 18 órakor.

Rédli András maradt csak talponForrás: AFP

Eredmények (a vb honlapjáról):
a 64 között:
Rédli András-Tristan Tulen (holland) 15-4
Bányai Zsombor-Yunior Reytor Venet (kubai) 15-9
Sten Priinits (észt)-Somfai Péter 15-11

a 32 között:
Rédli-Jung Jin Szun (dél-koreai) 15-12
Jean-Michel Lucenay (francia)-Bányai 15-6

a 16 között:
Rédli-Bogdan Nyikisin (ukrán) 6-3

negyeddöntő:
Richard Schmidt (német)-Ujama Szatoru (japán) 15-13
Paolo Pizzo (olasz)-Lucenay 15-14
Nikolai Novosjolov (észt)-Daniel Jerent (francia) 15-14
Rédli-Jesus Andres Lugones Ruggeri (argentin) 15-8